Minden más

Michelisz Norbert harmadszor is a túraautózás bajnoka!

Kisebb káosz után Michelisz Norbert megszerezte a TCR World Tour 2024-es bajnoki címét!

Michelisz Norbert 5 ponttal vezette a TCR World Tour ponttáblázatát Thed Björk előtt, a makaói utolsó, szezonzáró verseny előtt.

Ezt az utolsó napot azonban megkavarta az időjárás és az eredetileg tervezett időponthoz képest csak több, mint 2 órával rajtolt el a mezőny.

Miután a 12-ből 2 kört teljesítettek safety car mögött a száradó pályán, elkezdődhetett az éles verseny Makaó szűk utcáin.

Norbi számára a legfontosabb feladat az volt, hogy ne hibázzon, maradjon versenyben, és lehetőleg maradjon Björk előtt.

Féltávnál, a 6. körben már Dusan Borkovic állt az élen, Michelisz már a 4., Björk viszont továbbra is a 10. helyen állt. A száradó pálya azonban nem Norbinak kedvezett, később visszacsúszott a 6. helyre, míg Björk egy pozíciót javított.

Max Hart kiesése aztán safety car fázist eredményezett a 10. körben. Ekkor Michelisz az 5., Björk a 8. helyen állt, miközben Borkovic vezette a versenyt.

Végül egy kör versenyre volt még idő a biztonsági autó távozása után. Végül Michelisz az 5., Björk pedig a 8. helyen ért célba, ami azt jelenti, hogy Michelisz Norbert szerezte meg a 2024-es bajnoki címet!

Gratulálunk!

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

3 perc ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

2 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

4 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

6 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

8 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

18 óra ago