Autó

Esélytelennek tűnik a címvédés Carlos Sainz számára a Dakaron, egy homokdűne még rajta is kifogott

A címvédés úgy néz ki, lehetetlen Carlos Sainz számára a Dakaron. A spanyol ugyanis a második szakaszon felborult autójával. A 62 éves versenyző a hírek szerint jól van.

Carlos Sainz és Ford Raptorja egy homokdűnén igyekezett áthajtani, ám ez nem sikerült, így az autó felborult. Sainz és Lucas Cruz autója jelentős kárt szenvedett. A balesetet azonban szerencsére mindketten sértetlenül megúszták.

A baleset Sainz megpróbálta újraindítani az autót, ami sikerült is, de aztán a hírek szerint ismét leállt. Mitch Guthrie, Sainz csapattársa a Fordnál menet közben megállt, hogy megnézze, tud-e segíteni a duón. Azonban nem járt sikerrel, így folytatta útját.

Ez nagy csapás az ötszörös és regnáló Dakar-bajnok számára. Sainz jól kezdte a 2025-ös Dakar-ralit, az első szakasz után a nyolcadik helyen állt. A baleset miatt a spanyol reményei egy jó eredményre most szertefoszlani látszanak. Különösen, mivel ez a 48 órás szakaszon történt, ahol a versenyzők nem dolgozhatnak az autójukon, hanem az út mentén kijelölt helyeken kell éjszakázniuk, ahol a versenyzők sátrakat és élelmet kapnak.

Sainz és Cruz azóta újra a pályán van, de az autóban keletkezett kár és a felhalmozott lemaradás óriási.

Vörös Kamilla

Recent Posts

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

9 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

10 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

11 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

12 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

13 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

15 óra ago