Minden más

Hivatalos: Kiszáll a szezon végén a McLaren

Nem versenyzik tovább a McLaren a Formula-E-ben, jelentette be a csapat pénteken.

Az angol istálló három szezon után int búcsút az elektromos szériának. Ezt a döntést azt követően kellett meghozni, hogy bejelentették a csatlakozásukat a WEC-be. Mivel a Forma-1 és a WEC után, az IndyCarban és Formula-E-ben is rendelkezik csapattal a McLaren, választani kellett egy projekt közül, hogy valamelyiket leállítsák. Végül a Formula-E itta meg a levét, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a csapat teljesen kivonul-e, vagy új köntösben marad.

A tervek szerint szeretnék, ha valaki átvenné a helyüket, ezzel pedig nem csökkenne a bajnokság létszáma. Korábbi pletykák a McLarent a Hyundaijal való esetleges közös vállalkozással hozták összefüggésbe, és a Saward értesülései szerint a csapatfőnök, Ian James eladásra készül, így a Stellantis is szóba jöhet. A multinacionális autógyártónak jelenleg két erős Formula-E csapattal rendelkezik. A DS Penskével és a Maserati MSG Racinggel, de mindkét csapat jövője jelenleg bizonytalan. A DS Penske szétválhat, az amerikai csapat a pletykák szerint a Porschéval szeretne közös vállalatot alapítani. A Maserati belépése pedig a finanszírozás függvénye, a befektetők keresése közepette.

A McLaren viszont szeretné a lehető legjobban lezárni az utolsó FE szezonját, de már minden erőbedobással a WEC-re fókuszálnak. A német hírportál, az e-Formula.News arról számolt be, hogy James Barclay, aki a múlt héten jelentette be, távozását a Jaguarnál betöltött pozíciójából, a McLaren WEC csapatának vezetője lesz. Versenyzőket még nem jelentett be a csapat, de Miami Nagydíjon a McLarennél versenyző Sam Bird elmondta, hogy érdekelné a lehetőség:

„Megcsinálni a Hypercart, és részese lenni az első győzelemnek a Hypercarban, és én voltam az első győztes két különböző kategóriában a McLarentől, ez király lenne.”

A McLaren a Formula-E-ben eddig 37 futamon állt rajthoz, 4 pole pozíciót, 1 győzelmet és 6 dobogós helyezést szerzett ez idő alatt.

Silló Barnabás

Recent Posts

Leclerc figyelmeztetést kapott: Hamilton az ő szívébe is „tőrt döfhet”?

Nico Rosberg figyelmeztette Charles Leclerc-t, hogy készüljön fel csapattársa, Lewis Hamilton "tőrjeire" amiket a "szívébe…

33 perc ago

Idegtépő izgalmak után nyerte meg az első futamot Martí Dunne előtt

A verseny végére jöttek az izgalmak, ahol rajt-cél győzelem született Pepe Martítól. Meglepően domináns győzelem…

1 óra ago

A tavalyi hungaroringi győztes az élen az időmérő előtt!

Oscar Piasti volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj hétvégéjének utolsó szabadedzésén. A Magyar Nagydíj harmadik…

3 óra ago

Ez a legfrissebb, Alonso egészségügyi állapotáról

Fernando Alonso elárulta, hogy MRI-vizsgálaton esett át, miután hátsérülést szenvedett, ami miatt ki kellett hagynia…

5 óra ago

Inthraphuvasak megküzdött Ugochukwuval, de végül rajt-cél győzelmet aratott

Senki sem volt komolyan veszélyes Tasanapol Inthraphuvasakra, aki idei második győzelmét szerezte. Izgalmasnak ígérkező hétvégének…

5 óra ago

A GoElevennek nem kell már Iannone – van tovább?

A Go Eleven Ducati csapatfőnöke, Denis Sacchetti bejelentette, hogy Andrea Iannone és a csapat útjai…

7 óra ago