Minden más

Óriási balesetet úszott meg a japán versenyző, 375 km/h-nál csapódott falnak

Gőzerővel készül az IndyCar a május végén megrendezendő Indianapolis 500-as versenyre. Ennek apropóján a héten volt a sorozat felkészülésének szánt kollektív tesztsorozat, ahol több baleset is volt.

Két baleset, két olyan pilótától érkezett, aki nagyobb figyelmet kap a futamon. Az egyik szenvedő fél a NASCAR-pilóta Kyle Larson, aki a tavalyi év után, idén is harcba száll a trófeáért úgy, hogy a futam után a Coca Cola 600-as NASCAR futamon is vesz részt. A másik balesetet pedig a korábbi Forma-1-es pilóta Takuma Sato szenvedte el. Sato ütközése elképesztően nagy volt, és 94G erős ütközést eredményezett, amit a japán szerencsésen megúszott.

A 2025-ös Indy 500-ra készülve az indianapolisi pálya április végén megnyitotta kapuit a csapatok és a versenyzők előtt egy nyílt tesztre. Ez a gyakorlás több céllal szolgál. Mivel az Indy 500 az IndyCar szezon első oválpályája, ez a teszt lehetővé teszi az újonc versenyzők számára, hogy jóval az első hivatalos edzés előtt elvégezzék a szükséges köröket. Nem csak az újoncoknak hasznos ez a tesztsorozat, a veterán versenyzők is tiszteletüket teszik, hogy a szükséges frissítéseket megtegyék, miközben a csapatok elkezdhetik az új hibrid erőforrás teljesítményére vonatkozó adatgyűjtést.

Az első nap hibátlanul lezajlott, de a második nap már jöttek a bukások. Az első balesetet Kyle Larson szenvedte el. Az amerikai pilóta az első próba kvalifikációs köre során csapódott a falnak. 2021 NASCAR bajnoka sértetlenül megúszta a balesetét.

Nem sokkal azután, hogy folytatni lehetett az edzést, Takuma Sato csapódott a falnak. A korábbi F1-es pilóta az egyes kanyarból kifelé elvesztette autója hátulsó részét, ami miatt a kettes kanyarban a falnak ütközött. Satónak a pályabírók segítségére volt szüksége ahhoz, hogy kiszálljon az autójából, de megúszta a súlyos sérüléseket. Nem sokkal később az X-en (Twitter) megosztotta a balesetről készült belső kamerás felvételét, valamint első hivatalos nyilatkozatát.

„Elvesztettem a hátsókat olyan kétszászharminchárom mérföldes (375 km/h) sebességnél. Az adatok kilencvennégy G erőhatású ütközést rögzítettek. Csak kisebb zúzódásokat szereztem, és jól vagyok. Nagyon hálás vagyok a csapatomnak, elnézést a plusz munkáért. Erősebben térünk vissza a Indy 500-ra.” – írta Sato, aki köszönetet mondott mindenkinek, a biztonság miatt.

A japán pilóta már felhagyott a teljes szezonos versenyzéssel, csak az Indy 500-asra tér vissza. A legendás futamot már kétszer megnyerte, 2017-ben és 2020-ban, így idén akár a triplázásra készül.

Silló Barnabás

Recent Posts

Hamilton összetört, miután elütött egy mormotát a Kanadai Nagydíjon

A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton megdöbbent, miután vasárnap a Kanadai Nagydíjon elütött egy mormotát.…

45 perc ago

A Yamaha bejelentette utolsó versenyzőjét az ikonikus verseny előtt

Közeledik a Suzukai 8 órás verseny, a Yamaha gyári csapata most bejelentette ki csatlakozik Miller…

3 óra ago

F1 pontverseny: Piastri növelte előnyét Kanada után, többen felzárkóztak

A vasárnapi Kanadai Nagydíj volt idén az első verseny, amely végén egy mclarenes versenyző sem…

5 óra ago

Russell marad a Kanadai Nagydíj győztese, miután a Red Bull óvását elutasították

A Red Bull a Kanadai Nagydíj után óvást nyújtott be George Russell ellen – a…

7 óra ago

Már Vasseur családjára is kihatnak a kirúgásáról szóló pletykák

A vártnál gyengébb idénynek már meg is van a következménye a Ferrarinál, ugyanis egyre több…

9 óra ago

Russell nyert, Antonelli először dobogós, a két McLaren pedig ölre ment, és az egyikük kiesett

Ölre ment egymással a két McLaren a Kanadai Nagydíj végén, ami egyikük nullázását eredményezte. Eközben…

17 óra ago