Minden más

2025-ben is a Sport TV-n szurkolhatunk Michelisz Norbertnek

A háromszoros világkupa-győztes Michelisz Norbert 2023-ban és 2024-ben is bajnok volt, így zsinórban harmadik címére hajt. A TCR versenyeit 2025-ben is kizárólag a Sport TV közvetíti Magyarországon. Az első állomás Mexikó, ahol először rendeznek túraautó versenyt.

Nem akármilyen szezonrajtra készülhet Michelisz Norbert, a Hyundai gyári pilótája. Annak ellenére, hogy már több, mint másfél évtizede versenyez a túraautózás csúcsának számító sorozatokban (WTCC, WTCR majd TCR World Tour), Mexikóban még soha nem állt rajthoz. 2025-ben viszont ott veszi kezdetét a FIA TCR World Tour (május 2-3.), ráadásul azonnal egy háromfutamos hétvégével. A mexikói versenypályán ugyan a túraautós naptárban újdonságnak számít, de itt rendezik a mexikói F1 futamot is 2025-ben.

A mezőny Mexikó után Spanyolországba, Olaszországba, Portugáliába, Ausztráliába, Dél-Koreába, Kínába és Makaóba látogat majd el május és november között. Idén háromra nőtt az európai versenyhétvégék száma. A versenyzők nyolc állomás alatt összesen 20 futamon állnak rajthoz a túraautózás csúcsának számító TCR World Tourban. Michelisz Norbert – ahogyan a korábbi két világbajnoki címmel záruló szezonban is – egy Hyundai Elantra N TCR volánja mögött ül, és a 2024-es évhez hasonlóan a spanyol Mikel Azcona és az argentin Néstor Girolami lesz a csapattársa a BRC Hyundai csapatában.

Előzetes:

Michelisz Norbert futamait 2025-ben a Sport TV tűzi képernyőre Magyarországon. Haraszti Ádám és Petur András kommentálja a futamokat, szakértőként Kerekes Máté és Szabó Zsolt Dávid csatlakozik majd hozzájuk.

Beszélgetés Michelisz Norberttel:

Michelisz Norbert – aki nem titkoltan a negyedik vb-címére hajt – elutazása előtt a Sport TV vendége volt, ahol elmondta, reménykedik benne, hogy megszerzi a negyedik bajnoki címét. „Nincs bennem semmiféle elvárás az idei szezonnal kapcsolatban, és ezt azért próbálom tartani, mert tavaly sem volt, és akkor ez bejött” – fogalmazott a versenyző. Hozzátette, most már bízik benne, hogy a tapasztalatának köszönhetően kulcshelyzetekben is ösztönösen jó döntéseket hoz majd ebben az évben is.

Elárulta, nagyon sokat tesztelt a szezon előtt. „Sokat utazom külföldre, sokat megyek versenypályán. Ez egyrészt segít formában maradni a holtidőszakban. Másrészt sok olyan apróságot azonosítottunk az autón a tavalyi év folyamán, ami fejlesztésre szorul. Az első futam előtt nagyjából 20 napot eltöltöttem versenypályán felkészüléssel” – mondta a felkészülésről Michelisz Norbert.

Az első hétvége televíziós programja:

TCR, időmérő, Mexikóváros: május 2., péntek 17:00, Sport2 (élő)
TCR, 1. futam, Mexikóváros: május 2., péntek 23:00, Sport1 (élő)
TCR, 2. futam, Mexikóváros: május 2., szombat 19:00, Sport2 (élő)
TCR, 3. futam, Mexikóváros: május 4., vasárnap 1:15, Sport2 (élő); 20:15, Sport2 (felv.)

Sajtóhír

Recent Posts

A Sky F1-es riporternője is online gyalázkodás áldozata lett

A Sky F1-es riportere, Rachel Brookes letiltotta a kommenteket a közösségi média fiókjain, miután a…

47 perc ago

A sztárpilóták összegyűltek az F1-film premierjén, Verstappen megint távol maradt

A Forma-1 hollywoodi feldolgozása került a figyelem középpontjába New Yorkban, amikor a pilóták és a…

3 óra ago

Szenvedve nézte végig fiai versenyét Márquez mama Aragónban

Marc és Álex Márquez édesanyja szenvedve nézte végig a fiai versenyzését Aragóniában. Marc Márquez ledominálta…

13 óra ago

A Kanadai Nagydíj is hosszú évekre biztosította helyét a naptárban

Pár nappal az idei Kanadai Nagydíj után a Forma-1 hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította a…

15 óra ago

Valós baleset ihlette a Brad Pitt-féle F1-es filmet!

A Brad Pitt főszereplésével készült új Forma-1-es film nemcsak látványos jeleneteket és fiktív rivalizálást ígér,…

17 óra ago

Elérzékenyült Antonelli édesapja a fia dobogója után

Első dobogóját után Andrea Kimi Antonelli nagyon meghatotta édesapját. A kanadai Gilles Villeneuve-ről elnevezett aszfaltcsík…

19 óra ago