Minden más

A valóságban is autóversenyző lesz Brad Pitt?

Több helyről érdeklődnek a Brad Pitt iránt a motorsportban.

Múlt héten megjelent az F1-film, ami elég jól indult a kasszáknál. A kritikusok véleménye változó, ahogy mi is eltérő véleményen voltunk a filmmel (itt, itt és itt olvasható). Mindenesetre a film sikerességre van ítélve, és most minden eddiginél is jobban megismerik az autóversenyzést.

A filmben Pitt egy veterán pilótát alakít, aki a 1990-es években próbált szerencsét a Forma-1-ben, de egy súlyos baleset derékba törte a karrierjét. Mivel az F1-ből kikerült, így a világ minden táján is megmérettette magát, viszont a nagy álmát még nem tudta teljesíteni. A való életben egy hasonló történet nem valósulhatna meg, azonban akár hatvanévesen is lehet valaki autóversenyző.

Főként a hosszútávú autóversenyzésben találhatunk olyan csapatokat, ahol hatvan felett is versenyzik valaki. Ezért adná magát, hogy Pitt akár Daytonában, ahol a filmben volt jelenet, és ezeket a fiktív Chip Hart Racing csapat 120-as számú Porsche 911-esével forgatták.

A film rendezője, Joseph Kosinski a La Tribune Dimanche-nak adott interjújában azt állította, hogy Brad Pittet elárasztották ajánlatokkal a sportautózásból:

„Két ajánlatot is kapott volna a csapatoktól, hogy versenyezzen a GT osztályban, Le Mans-ban és Daytonában. Őrület? Nem annyira.”

Nem ő lenne az első színész, aki belevágna egy ilyen kalandba. Paul Newman, Jean-Louis Trintignant, Michael Fassbender és Patrick Dempsey is elindult már a Le Mans-i 24 órás versenyen. Utóbbi kettő ráadásul egy olyan Porschével, amivel Pitt a filmben. Az idei évben Frankie Muniz is ott volt Le Mans-ban, de nem a főversenyen, hanem a Ford Mustang Challenge-ben. Muniz ezenkívül a NASCAR Truck Series-ben is versenyez. A 61 éves filmsztár könnyen aspirálhatna arra, hogy részt vegyen ezeken a versenyeken az LMGT3 vagy a GTD Daytona kategóriában, bronz fokozatú versenyzői besorolással.

Persze, Brad Pitt idén lesz 62 éves, ami aggodalomra adhat okot. Le Mans-ban és Daytonában is akadt olyan versenyző, aki „túlkorosan” indult. Ilyen volt idén Thomas Flohr, aki 65 évesen, a Vista AF Corse csapat Ferrari 296-os, 54-es számú Ferrarijával indult a Le Mans-i 24 órás versenyen. Kétségtelen, hogy Brad Pittnek nem okozna fitneszproblémát, hogy bronz versenyzőként induljon ebben a kategóriában. Azonban hiányozna belőle a versenyzés, a fent említett pályák és a hosszútávú versenyzés számos sajátossága, mint például a forgalom vagy az éjszakai vezetés. Ezért nem tudja elkerülni a hosszú felkészülési időt, és a sok tesztet. Akár éveket is rá kellene szánnia egy ilyen programra, ha belevágna. Így felmerül a kérdés, hogy mennyire érné meg, hogy a színészkedést parkolópályára teszi az autóversenyzés miatt? Ezt a választ csak ő tudja.

Ha a csapatok mindenképpen színész/autóversenyzőt keresnének a filmből, akkor Damson Idris kézenfekvő opció lenne. Az F1-ben Joshua Pearce-t alakító színész idén lesz 34 éves, ezért nála egy hosszú pályafutás is kinézhet.

Silló Barnabás

Recent Posts

Montoya szerint ezért nem lett Verstappen Mercedes-pilóta

Max Verstappen a nyári szünet előtt végleg eloszlatta a Mercedeshez való átigazolásról szóló találgatásokat, és…

5 perc ago

Az egyik csapatfőnök szerint kaotikus lesz a 2026-os F1-es pilótakeringő

A Forma-1-es pilótapiac az idei év pletykákkal teli időszakát követően talán lenyugodott. A Williams csapatfőnöke,…

2 óra ago

Bagnaia elmondta, mi okozta a problémát a sprintfutamon

Francesco Bagnaia számára rémálomszerűre sikeredett az Osztrák Nagydíj sprintje: a Ducati kétszeres világbajnoka már a…

3 óra ago

Villeneuve azzal vádol egy világbajnokot, hogy sosem szerette a versenyzést

1950-es debütálása óta a  Forma-1 eddig 34 világbajnokot avatott eddig, közülük 17 versenyzőnek egynél több…

4 óra ago

Varga Tibor parádés teljesítménnyel kopogtatott be a MotoE élmezőnyének ajtaján Spielbergben

Varga Tibor elképesztő teljesítményt nyújtott a MotoE kategóriájának spielbergi futamán. Eddigi legjobb eredményét érte el…

5 óra ago

Az F1 történetének egyik legőrültebb győzelme: A cél után ment neki a falnak

Látványos és szokatlan befutóval ért véget az 1975-ben, ezen a napon, augusztus 17-én a Forma-1-es…

6 óra ago