Nem sokára lecseréli a raliautót.
Október elején jelentette be Kalle Rovanperä, hogy jövőre áttér a formula autózásra, ezzel pedig egy időre búcsút int a ralizásnak. Azt már a bejelentéssel együtt elmondta, hogy a japán Super Formulában fog versenyezni, ami után a Formula 2-be tervez fellépni, és célja akár a Forma-1.
Ez nem lesz egyszerű út, de a bizonyos kezdést 2026 elején elkezdi. Ilyenkor a rövid téli álmát alussza a legtöbb nagyobb széria, de Új-Zélandon a Formula Regionális Óceánia-trófea kezdetét veszi. Az idén még bajnokságként funkcionáló sorozat új szezonja január tizenegyedikétől február elsejéig tart, így bőven a véget ér, mire elkezdődik a Super Formula áprilisban.
A bajnokság választása nem meglepő, hiszen a Toyota látja el autókkal, amellyel Rovanperä szerződésben áll. Nem mellesleg a bajnokság egy kis bemelegítésként, és minimális szuperlicenc-pont gyűjtésként is szolgál, ahol többnyire F3-as pilóták szerepelnek, azonban előfordulhat egy-két sztárversenyző a V8 Supercarsból, vagy éppen a raliból. Az elmúlt években olyan nevek nyertek bajnokságot, mint 2015-ben Lance Stroll, 2016-ban Lando Norris, 2019-ben Liam Lawson, és 2025-ben Arvid Lindblad. Bennük az a közös, hogy mind az F1-ben versenyeznek, vagy majd fognak utóbbi esetében.
Rovanperä a Hitech Toyota Gazoo Racingnél fog versenyezni, akik az F2-ben és az F3-ben is tevékenykednek. A Hitech nemcsak a kétszeres rali-világbajnok miatt lesznek a középpontban, hanem mert az IndyCarból, az eddig bajnoki cím nélkül álló Colton Herta hozzájuk érkezik az F2-ben.
Mindenesetre Rovanperä azzal márkával készül a további sikerek útjára lépni, akikkel anno elkezdte, és 2020-ban, mindössze tizenkilenc évesen csatlakozott a Toyotához és a WRC legfelső szintjéhez, ami után az azt követő három évben új mércét állított fel a sportban. A bajnokság legfiatalabb dobogós versenyzője, legfiatalabb raligyőztese, majd legfiatalabb világbajnoka lett, amikor 22. születésnapja másnapján megszerezte első címét a Rally New Zealand versenyen.
Rali-világbajnokból F1-es reménység? Rovanperä megkezdte az átállást






