Max Verstappen nem titkoltan szeretné magát más sorozatokban is kipróbálni, de talán leginkább a hosszútávú versenyzés érdekli.
A négyszeres holland világbajnok idén részt vett egy GT3-as Ferrarival egy nürburgringi hosszútávú versenyen, ahol egyébként jó eredményt is ért el.
Korábban pedig rendszeres résztvevője a virtuális Le Mans-i 24 órás versenynek is.
Eddig a Red Bull és Helmut Markos érthető okokból igyekezett távoltartani őt az ilyen versenyektől, de végül hagyták érvényesülni a hollandot, akinek jövőre a nürburgringi 24 órás verseny lehet a következő célja.
Hosszú távon pedig szeretné megszerezni a szükséges licenszet, hogy indulhasson a világ legnagyobb hosszútávú versenyén Le Mans-ban.
Most ismét ezen céljairól beszélt kitérve arra is, hogy a jelenlegi F1-es mezőnyben kivel alkotna egy csapatot a legszívesebben a versenyre.
„Fernandoval egy csapatot alkotni Le Mans-ban egy hatalmas lehetőség lenne, jobban szeretném őt látni az autóban, mint a mezőny többi részének 99%-át.” – fogalmazott röviden Verstappen.
Verstappen elindul egy 24 órás versenyen, amelytől eltiltotta még Marko pár éve!






