A „Train Landing” névre keresztelt projekt során Costa egy 2,5 kilométeres vasúti szakaszon, jelentős turbulencia és változó légsebesség mellett hajtotta végre az úgynevezett vakleszállást. A pilótának mindössze 50 másodperce volt arra, hogy megközelítse a szerelvényt, talajt érjen a kilencedik konténeren, stabilizálja a gépet, majd újra a levegőbe emelkedjen – mindezt centiméteres pontossággal.
A tehervonat maximális üzemi sebességgel, 120 km/órával haladt, miközben Costa a repülőgépet a szokásos 148 km/órás leszállósebesség helyett 87 km/órára lassította – közel az átesési sebességhez –, hogy pontosan igazodjon a mozgó platformhoz.
A mozgó „futópályára” történő leszállás tökéletes sebességszinkronizációt igényelt. Costa a szerelvény kilencedik, egyben utolsó konténerére irányította a repülőgépet, miközben a vonat által keltett örvénylés és instabil légáramlás folyamatos korrekciókat kívánt. A turbulencia miatt a konténer feletti légsebesség további 33 km/órával csökkent, ami tovább növelte a manőver összetettségét.

A repülőgép mintegy 8 fokos orremelkedésű helyzetben közelítette meg a célt, amely a gép kialakítása és a vonat méretei miatt a végső szakaszban kikerült a pilóta látómezejéből. Costa kizárólag kognitív felkészülésére, térérzékelésére és repülési tapasztalatára hagyatkozhatott.
A rutinos olasz pilóta korábban, 2021-ben már világszenzációt keltett, amikor két autópálya-alagúton repült át Isztambul közelében. Ezután merült fel benne a gondolat, hogy a statikus környezeten túl egy mozgó platformon is megkíséreljen leszállni.
„A Train Landing pályafutásom egyik legösszetettebb és legmegterhelőbb projektje volt. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy vakon kellett leszállnom egy rendkívül keskeny, mozgó platformra – kizárólag a kognitív és repülési képességeimre támaszkodva” – mondta Dario Costa.
Dario Costa több mint 20 világrekord-értékű repülési projektet valósított meg karrierje során. Ő az első és egyetlen olasz pilóta, aki kvalifikált, versenyzett és győzött a Red Bull Air Race sorozatban, valamint az első és legfiatalabb olasz kitüntetettje a rangos Bob Hoover Freedom of Flight Award díjnak. Jelenleg öt Guinness-világrekordot tart, és a precíziós, technikailag összetett repülési projektek egyik legismertebb alakja a nemzetközi repülés világában.
A manőver főbb adatai:
- Projekt: Train Landing – leszállás és felszállás mozgó vonatról
- Pilóta: Dario Costa (Olaszország, 44)
- Repülőgép: Zivko Edge 540 műrepülőgép
- Dátum: 2026. február 15.
- Helyszín: Afyonkarahisar, Törökország
- Megközelítési sebesség: 120 km/óra (65 csomó), csökkentve 87 km/órára (47 csomó)
- Utazósebesség: 370 km/óra (200 csomó)
- Szélirány: 5 km/óra hátszél
- Pályahossz: 2,5 km
- Időablak: maximum 50 másodperc
A bejegyzés megtekintése az Instagramon






