Moto

Megható történet Rossi visszavonulásának körülményeiről

Francesca Sofia Novello, Rossi élettársa és kislányuk, Giulietta édesanyja részletezte azt az érzelmes beszélgetést a 2021-es asseni futam után, amely a legendás versenyző számára azt jelentette, hogy ideje szögre akasztani a bukósisakot.

„Csütörtökön tudtam meg, hogy terhes vagyok, de nem mondtam el azonnal Valentinónak, mert neki a következő hétvégén versenye volt” ─ idézi Novellót a Motosprint.

„Miután jól ment a kvalifikáción, vasárnap Valentino bukott. Amikor a kavicságyban találta magát, ösztönösen úgy döntött, hogy visszavonul a versenyzéstől. Fejben ez volt az a pillanat, amikor úgy döntött, hogy visszavonul. Így, amikor vasárnap este hazajött, beszámoltam neki a terhességemről. Elmondta nekem a döntését, mely szerint abbahagyja. Ugyanakkor megnyugtattuk egymást.”

Valentino Rossi korábban az ő szemszögéből mesélte el a történetet:
„Elmentem Francescával ebédelni. Azt mondta: ’Már nem kívánom a kávét, furcsa, mert mindig is szerettem, talán a következő napokban csinálok egy terhességi tesztet.’ Azt mondtam neki, hogy ’rendben’, és elmentem Assenbe. Amíg ott voltam, nem is gondoltam erre. A versenyen rosszul rajtoltam, buktam, Enea Bastianinivel küzdöttem, összetörtem a motort. Amikor a kavicságyban voltam, azt mondtam: ’Ha kell egy jel, hogy megálljak, akkor az ez!’ Elképzelheti mindenki a lelkiállapotomat. Ez azt jelentette, hogy feladom azt a 25 évet, ami mögöttem van. Amikor hazaértem, mondtam Francescának, hogy jöjjön ki vacsorázni, de ő azt mondta: ’nem, gyere ide’.Az volt a benyomásom, hogy mondani akar nekem valamit. Azon a napon tudtam meg, hogy apa leszek, amikor eldöntöttem, hogy abbahagyom a versenyzést.”

„Giulietta DNS-ében benne van a motorozás iránti szenvedély” ─ magyarázta az édesanyja.
„Részben azért, mert nyilvánvalóan van otthon motor és sisak, részben pedig azért, mert szombatonként elmegy a Ranchra, ahol nézi a teszteket, a versenyzőket, ott ül a többiek között az ötletelés fázisában. Ezt senki sem tanította neki. Ez olyasmi, ami természetes módon van meg benne. Talán egy napon ő lesz az első [női] bajnok a MotoGP történetében. A nővéremmel együtt nőttem fel, és elég szerencsés voltam ahhoz, hogy mindent megoszthassak vele, így a lányomnak is biztosan lesz kistestvére.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

7 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

8 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

9 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

11 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

13 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

15 óra ago