Fotó: Alpine
Az, hogy a Yamaha és a Honda is kiutat keres abból a mocsárból, amelybe a MotoGP-ben került, tény. A teljesítmény és az eredmények ilyen mértékű hiányára azonban nem lehet egyik napról a másikra megoldást találni.
Az első hatékony változás a Ducati csapat két meglehetősen fontos tagjának szerződtetése. A japánok 2024-re, és azzal a céllal, hogy bajnokukat, Fabio Quartararót megtartsák, leszerződtették Marco Nicotrát. Ő már néhány hónapja, a valenciai versenyhétvége óta a Yamahánál van.
Ő volt a Ducati aerodinamikai részlegének kulcsembere. Egy olyan területé, ahol a Yamaha mindig is gyenge volt. Az olasz nem egyedül érkezik. Hozzá csatlakozik Massimo Bartolini is. Az ő szerződtetése rendkívül fontos, egyrészt azért, mert pályafutása nagy részét a Ducatinál töltötte, és ismeri az összes csínját-bínját, másrészt pedig azért, mert ő volt a felelős a Desmosedici teljesítményéért az elmúlt években.
Bartolini lesz tehát az új technikai igazgató. Azt nem tudni, hogy ki lesz a távozó személy, de két lehetőség van. Vagy Katzutoshi Seki, az M1 vezetője, vagy Takahiro Sumi, a Yamaha Racing elnöke.
Van itt még egy lehetséges változás, ami hamarosan bekövetkezik, és ami a feje tetejére állítana mindent, az Davide Brivio. December elején az Alpine hivatalosan is bejelentette, hogy elválnak útjai az olasztól, aki így szabadon visszatérhet. Bár először úgy tűnt, hogy Brivio a Hondánál köt ki, azonban a Yamaha is szeretné őt megszerezni. Az olasz szerződtetése elég kézenfekvő lenne, hiszen már korábban is a Yamahához tartozott, és ő volt az egyik alapköve Valentino Rossi 2003-as szerződtetésének, amikor is elhagyta a verhetetlen Hondát. Az információt a Gazzetta dello Sport hozta nyilvánosságra, amely azt állítja, hogy „Davide Brivio neve ismét felmerült, mint Lin Jarvis lehetséges utódja a gyártó vezérigazgatói posztján.”
Így 2024 lehet Lin Jarvis utolsó szezonja az általa évek óta vezetett projekt élén. Brivio veheti át a helyét, és az ő szerződtetésének lehet egy járulékos hatása is: Valentino Rossi csapatát a Yamahához csalogathatja.
Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…
Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…
Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…
Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…
Bernie Ecclestone Christian Horner-t tartja az egyik legközelebbi bizalmasának a Forma-1-es paddockban, mégis nyersen fogalmazott,…
Ha F1-mentes hét, akkor puzzle! A mai puzzle azonban nem a Forma-1-hez kapcsolódik. Ez a…