Moto

Acosta tegnap is tanult valamit: Ne szívből motorozz, pláne ha az majd’ kiugrik

A MotoGP újonca, Pedro Acosta is felkiáltójelet tett a hivatalos IRTA tesztek első napjára. Csapattársa, Augusto Fernández kiábrándult és bosszankodott a rossz stratégia miatt.

A Red Bull GASGAS Tech3 versenyzője, Pedro Acosta a második helyen zárta a 2024-es naptári év első hivatalos MotoGP tesztnapját, ismét bizonyítva ezzel képességeit. Ehhez képest Tech3-as csapattársa, Augusto Fernández a 21. helyen zárt, 1,6 másodperccel lemaradva az újonctól.

A Moto2-es világbajnok Acosta volt a Pierer Group leggyorsabb versenyzője.

„Jó volt, és ami még jobb, hogy minden alkalommal, amikor kimegyünk a pályára, azonnal ugyanolyan szinten vagyunk, mint előző nap. A tempónkon is javítottunk. A shakedown teszt végén 2:00 körül voltunk, most itt 1:59-es tempót tudunk futni. Próbálunk minden nap javulni.”

Aztán Acosta azt is tisztázta: „Sok mindent meg kell még tanulnom! Például arról, hogyan kell más motorok mögött haladni, és hogyan kell változtatni az elektronikán a hétvégén. Egyszerűen csak a lehető legjobban fel akarunk készülni Dohára minden téren.”

„ Jó volt Jack és az Apriliák mögött lenni. Tényleg érezni lehetett, hogyan változik a szél, amikor egy motor mögött vagy. Sokat hallottam arról, hogyan változik meg masszívan a légáramlat, hirtelen beszippantja a szél és így tovább.”

A spanyol sokat tanult a használt gumikról is: „Nehéz megérteni, de ha koppig húzod a gázt, az nem jelenti azt, hogy mindig gyors vagy. De ha agresszíven vezetsz, a kipörgésgátló rendszer azonnal szól. Néha csak meg kell értened, hogy a fejeddel kell vezetned, nem a szíveddel, hogy gyors legyél. Azért is fáradsz el hamarabb, mert a motorral kell küzdened.”

„Fizikailag elég jól érzem magam. Izomtömeget szedtem fel, négy kilóval nehezebb lettem, most 63,5 kiló vagyok. De szeretnék 65 lenni. Az egyetlen dolog a nyakam volt. Az alkarommal nem volt semmi gondom, illetve néha majd’ kiugrott a szívem.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Brad Pitt nem úttörő: Tom Cruise ma 14 éve már vezetett F1-es autót!

Az elmúlt hónapokban a motorsport világbának színész főszereplője Brad Pitt volt, aki az F1 film…

43 perc ago

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

11 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

12 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

13 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

14 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

15 óra ago