Moto

24 bukást szenvedett el ─ innen szépítene a világbajnok, hogy megvédje gyári ülését

A korábbi világbajnok Joan Mir tudja, mekkora tétje van a 2024-es szezonnak. Elvégre ő is egyike azon MotoGP-pilótáknak, akinek a szerződése az év végén lejár.

Joan Mir igazán katasztrofális szezont élt át debütáló évében a Repsol Honda gyári versenyzőjeként. 24 bukást jegyzett. Egy fej- és nyaksérülés miatt a mallorcai versenyző a szezon második futamán, Argentínában kénytelen volt feladni a versenyt, majd egy Mugellóban elszenvedett kézsérülés miatt három hétvégét is ki kellett hagynia. Ráadásul a valenciai szezonzáró is idő előtt véget ért számára.

Az RC213V-vel töltött második éve előtt a 26 éves versenyző hangsúlyozta: „Ez egy nagyon fontos év számomra, talán pályafutásom legfontosabb éve. Ha egy versenyző ennyi ideig nem áll az élen, az végzetes. Két évről ne is beszéljünk… Készen állok arra, hogy mindent beleadjak, és a Honda is.”

„Élveztem a sepangi tesztet. Jó érzés látni a fényt az alagút végén. Nagyon optimista vagyok. Láttam, hogy nagyon keményen dolgoznak a Hondánál. Rövid idő alatt egy teljesen más motort hoztak ki, érezhető javulással, például a súly és a teljesítmény tekintetében. Már Valenciában rájöttem, hogy nagyon keményen dolgoznak. Valencia és Sepang között újabb lépést tettünk előre, és remélhetőleg Katarban tovább javulunk. Mindenkinél jobban remélem, hogy előrébb tudunk lépni, és újra élvezni tudjuk a versenyeket.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

54 perc ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

3 óra ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

5 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

7 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon – Frissítve

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

9 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

11 óra ago