Moto

Bautista kifakadt az új szabály miatt, ami csak rá vonatkozik

A 2024-es Superbike-világbajnokság szabályzatában először veszik figyelembe a versenyző súlyát. Valójában a világbajnok Álvaro Bautista (Ducati) az egyetlen versenyző, akit ez érint.

A spanyol dühös. A Superbike-pilóták, például Scott Redding, Toprak Razgatlioglu és Jonathan Rea panaszkodtak már Álvaro Bautista alacsony súlya miatt. A Ducati versenyzője csak a tavalyi szezonban 27 futamot nyert, ezzel rekordot állított fel. A Ducati V4R-rel elért sebesség- és kigyorsítási előnye nyilvánvaló volt. A FIM és a Dorna is problémaként tekintett a minimum súly meghatározására, és a 2024-es évre módosított szabályzattal reagált. A teljes felszerelésben versenyzőkre 80 kg-os átlagsúlyt határoztak meg. Aki ennél kevesebbet nyom, annak a különbség 50 százalékát plusz súlyként kell hozzátennie a motorhoz. Egyértelmű, hogy a spanyol nem elégedett ezzel a szabállyal.
„Nem hiszem, hogy a szabály igazságos. Már így is sokat küszködöm ezzel a fajta motorral, de mindenki elfogadja, csak én vagyok ellene” – ismételte meg panaszát a 39 éves versenyző .

„Nem fair, hogy több súlyt adnak hozzá. Végső soron a szabály nem nekem készült, hanem a bajnokságnak, de én vagyok az egyetlen versenyző, akit ez érint. Számomra ez bicskanyitogató, hogy amikor én és a Ducati keményen és jól dolgozunk, akkor ezért büntetnek minket. Megértem, hogy versenyképes bajnokságot akarnak. De jobb lenne, ha segítenének a többi gyártónak vagy a többi versenyzőnek, ahogyan azt a MotoGP-ben tették engedményekkel. Ha túl erős a teljesítményem, miért csökkentenék, hogy kiegyenlítsék a bajnokságot? Nem! Segíteni kell a többieket, hogy az én teljesítményemet is elérjék. Dühös vagyok, mert ez nem fair.”

A kétszeres világbajnoknak azonban más gondjai is voltak a téli teszteken: a november 1-jei nyaksérülése óta megváltoztak a dolgok. Senki sem gondolta volna, hogy a Ducati versenyzője a január végi portimãói teszten akár 1,5 másodpercet is veszít az arubai csapattársa, Nicolò Bulega legjobb idejéhez képest! Az 59-szeres futamgyőztesnek azonban az új szabályok miatti frusztrációja is befolyásolhatja a motivációját – pozitívan vagy negatívan.

Vörös Kamilla

Recent Posts

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

1 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

3 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

5 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

7 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

8 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

9 óra ago