Fotó: World Superbike Media
Nem úgy tűnik, hogy Álvaro Bautistát nagyon visszafogja az új súlyszabály, hiszen a spanyol ma bebizonyította, hogy miért is ő a világbajnok. Jonathan Rea végre megszerezte első pontjait, Toprak Razgatlioglu pedig két győzelem után egy 3. helyet tudhatott magáénak.
A sikeres Superpole futam eredményeképp Álvaro Bautista jelentős rajtpozíciókat nyert a második főfutamra Barcelonában. Toprak Razgatlioglu ismét az élről várhatta a piros lámpák kialvását, közöttük pedig Andrea Iannone foglalt helyet feltűnően sárga motorján.
A 20 körös futam rajtja Bautistának sikerült a legjobban, a spanyol azonnal az élre tört. Mögötte Iannone és Bulega érkezett, Razgatlioglu visszaesett a 4. helyre. A török versenyző érezve a veszélyt, igyekezett minél gyorsabban megelőzni két olasz versenytársát, hogy minél hamarabb Bautista után eredjen, de ehhez Iannonének is volt egy-két szava.
Két kör megfutása alatt négy versenyző is feladni kényszerült a futamot. Köztük a tavalyi két gyári Ducati-aspiráns, Michael Ruben Rinaldi és Axel Bassani.
Csapattársi viszony ide vagy oda, Bulega nem hagyta levegőhöz jutni Bautistát az élen, miután sikerrel átverekedte magát Razgatlioglun. A 4. körben a fiatal olasz átvette a vezetést, és máris igyekezett némi előnyt kimotorozni az üldözőkkel szemben. Nem is kellett sokáig vesződnie, hiszen fél kör alatt hét tizedes különbségre tett szert. Bautista igyekezett csökkenteni a lemaradását csapattársával szemben, eközben az eddigi szezon legpechesebb versenyzője, Jonathan Rea a 7. helyen haladt egy kisebb bolyban.
Bulega előnye az élen fél másodperc alá csökkent. Rea-nek jelentősen meggyűlt a baja a középmezőnyben a Lowes testvérekkel, akik folyamatosan szorongatták a Yamaha versenyzőjét. Az élen eközben Bautista hellyel-közzel utolérte csapattársát, Razgatlioglu is tisztes támadó közelségben haladt mögöttük. Bautista a verseny feléhez érkezve megelőzte Bulegát. A két Ducati-pilóta szinte hajszálra ugyanolyan köröket futott, míg Razgatlioglu viszont nem tudta tartani velük a tempót.
Bautista begyújtotta a rakétákat az élen, igyekezett meglógni csapattársa elől. Nyolc körrel a vége előtt a hétvége meglepetésembere, Iannone dobta el a motort a 4. helyen a 10-es kanyarban, míg Bulega mindent megtett annak érdekében, hogy utolérje a spanyol világbajnokot.
A verseny utolsó szakaszára fordulva a Ducati pilótái megnyugtató, 3 másodperces előnyre tettek szert Razgatliogluval szemben. Bautista azonban továbbra sem lélegezhetett fel, hiszen csapattársa tudta vele tartani a tempót. Egy darabig legalábbis úgy tűnt, majd a futam vége felé a spanyol már egy másodpercet adott Bulegának. A fiatal újonc végül beletörődött a vereségbe, és súlyszabály ide vagy oda, Bautista megmutatta, hogy vele idén is számolni kell.
A futam végeredménye:
A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…
Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…
Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…
Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…
Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…
Bernie Ecclestone Christian Horner-t tartja az egyik legközelebbi bizalmasának a Forma-1-es paddockban, mégis nyersen fogalmazott,…