Moto

Zsinórban második győzelmét szerezte Razgatliuglu a BMW-vel Rossi-módra Barcelonában

Álvaro Bautista ismét figyelemreméltó felzárkózást produkált, de Toprak Razgatlioglu még őt is meg tudta lepni az utolsó kör végén. Mondhatni a történelem megismételte önmagát.

Kissé hűvösebb körülmények fogadták a Superbike-világbajnokság mezőnyét Barcelonában vasárnap délelőtt. Andrea Iannone első soros indulását végül kamatoztatni tudta, és az élen fordult rá az első kanyarra. Toprak Razgatlioglu az első rajtkockából indulva visszaesett az ötödik helyre, de ez leginkább a török óvatosságának tudható be. Sam Lowes a tegnapi hibáját igyekezett nem megismételni, átvette a vezetést Iannonétől. Az olasz így egy valódi Lowes-szendvicsben találta magát.

Álvaro Bautista ezúttal is remekül kezdett, az első kör végén már a hetedik helyen haladt. Alex Lowes áthámozta magát Iannonén, így a Lowes ikrek álltak a mezőny élén. Iannone azonban szinte azonnal visszavágott a brit pilótának. Az első hat helyezett nyolc tizeden belül haladt. A gyári Yamaha versenyzői borzasztóan szenvedtek, Jonathan Rea mindössze a 15. helyen haladt.

Bautista a 3. körben megfutotta a leggyorsabb időt a 6. pozícióban. Sam Lowes időközben visszaesett, melyet Razgatlioglu nagyon okosan ki is használt, és a török feljött a 4. helyre. Óriási csatározás vette kezdetét az élmezőnyben, szinte minden kanyarban más versenyző birtokolta az első pozíciót.

A futam feléhez érkezve Iannone, Razgatlioglu és Bulega volt a sorrend. A török azonban az első adandó alkalmat kihasználva bevágott olasz versenytársa elé. Iannone dolgát nem könnyítette meg Bulega sem. Az olasz elfékezte magát, de sikerült visszajönnie a második helyre. Bautista mindeközben ki tudta használni az élmenők csatáit, így már a 3. helyen húzta a gázt.

Razgatlioglu az élen már három tizedes előnyre tett szert az első számú üldöző, Bautistával szemben, aki maga mögé tudta utasítani Iannonét. Az utolsó kör elején Bautista az élre tört, de a török egyszerűen megállíthatatlan volt a BMW-vel. Sikeresen bemutatta annak a bizonyos 2009-es Rossi-előzésnek a tökéletes mását, és megnyerte a futamot.

A futam végeredménye: 

Vörös Kamilla

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

9 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

10 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

11 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

12 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

13 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

14 óra ago