Moto

Márquez – miután kiszórakozta magát Acostát figyelve – elmondta, mi vezethetett a Bagnaiával történt bukáshoz

Összességében elmondhatjuk, hogy Marc Márqueznek amolyan szokásos „Marc Márquez-hétvégéje” volt Portugáliában. Négy bukást szenvedett el a három nap alatt, de pozitív következtetéseket vont le.

Míg a világbajnok Pecco Bagnaia láthatóan feldúltan pakolt össze a portimãói paddockban, addig Marc Márquez nem messze tőle beszélt a hétvégéjéről és a két MotoGP-szupersztár kieséséhez vezető incidensről. A spanyol minden volt, csak rosszkedvű nem. Épp ellenkezőleg. „Ha levonok egy következtetést, akkor az pozitív. Mert a legfontosabb számomra az volt, hogy megbizonyosodjunk arról, mennyire erős a tempónk.”

Mindazonáltal a Pecco Bagnaiával történt kettős baleset természetesen a nap beszédtémája volt.

„A legfontosabb, hogy jól vagyunk. Érzek némi fájdalmat a bal vállamban, de nincs miért aggódni. Az ütközés Peccóval voltaképpen nem a motor viselkedésnek tudható be. Az érintkezés mindig lehetséges egy ilyen helyzetben. De szerintem a hiba a döntésben volt. Úgy értem, az ötödik helyért küzdöttünk, egy-két pontról volt szó. Peccónak több nehézsége volt a futam során, különösen a hátsó gumival. És most a következmény mindkettőnk számára nulla pont.”

Még ha a Gresini versenyzője nem is mondja ki nyíltan, az üzenet egyértelmű. Márquez szemében okosabb lett volna az olasz részéről, ha nem védekezik a manőver ellen.

Márquez a hétvége másik három bukását illetően is nyugodtan nyilatkozott: „Az első bukás az edzésen azért történt, mert még egy kicsit el voltunk csúszva az elektronika beállításával, ártalmatlan volt. A kvalifikáción is hasonló volt, ez a tapasztalat hiányának köszönhető. Kicsit több kilométerrel ezt el tudom kerülni. A vasárnapi bemelegítésen is buktam. Nem jó ez persze, de nincs miért aggódni.”

Az spanyol klasszisnak Pedro Acosta teljesítményéről is volt véleménye: „Mindenekelőtt jó móka mögötte motorozni. Úgy teljesít, mint egy újonc, rendkívül keményen dolgozik a gumikkal, a rázókövekkel, és tényleg szupergyors. Nem kétséges, hogy idén még több dobogót és győzelmet fogunk látni tőle. Talán még a bajnoki címért is versenybe szállhat.”

A korábbi bajnok alkalmazkodási folyamata jól halad. Az év második nagydíja után azonban nem kizárt, hogy Marc Márquez időről időre visszatér a hírhedt versenyzői manővereihez.

Vörös Kamilla

Recent Posts

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

29 perc ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

2 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

4 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

6 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

8 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

18 óra ago