Moto

Pedrosa sikerei nyomán Lorenzo is kedvet kapott egy szabadkártyához?

Jorge Lorenzót megkérdezték arról, hogy Dani Pedrosához hasonlóan szabadkártyás szereplést vállalna-e a MotoGP-ben.

Dani Pedrosa, aki jelenleg a KTM tesztpilótája, az elmúlt szezonban szabadkártyás indulásainak eredményeképp elismerő szavakat kapott a nézőktől és a versenyzőtársaitól. A most 38 éves Pedrosa, aki hat évvel a teljes idejű versenyzői visszavonulása után idén is indul Jerezben. Elképzelhető-e, hogy korábbi ádáz riválisa, Jorge Lorenzo is így tesz?

„A motorozás és a versenyzés 30 éve az életem része. Azonban már másképp, profiként 18 évig versenyeztem. Az az adrenalin és boldogság, amit a futamgyőzelmek és a bajnoki cím generál, azt az élet más területein nagyon nehéz elérni. De a győzelmek és bajnoki címek eléréséhez az embernek sok mindent fel kell áldoznia az életében, és el kell veszítenie olyasmiket, amelyek szintén nagyon fontosak számára. Nagyon nehéz visszatérni a boldogságnak ezen csúcsaira. De most, ha a napjaim átlagát nézzük, boldogabbnak tartom magam, mint korábban.”

Lorenzo elzárkózott attól a gondolattól, hogy Pedrosa nyomdokaiba lépjen.

„Az életemnek ez a fejezete teljesen lezárult. Ha 33 vagy 34 éves koromban nem tértem vissza, akkor most pláne nem fogok. Azért sem, hogy tesztpilóta legyek. Most az autóversenyzés jelenti számomra az adrenalint.”

Lorenzo öt évvel ezelőtt vonult vissza, és most 36 éves. Továbbra is versenyez – de már négy keréken, illetve MotoGP-közvetítéssel is foglalkozik.

„Nagyon nyugodt szakma, nincs az a nyomás, ami a versenyzéssel jár. Amikor versenyző vagy, nemcsak a csapatod és a szponzorok részéről van rajtad nyomás, hanem az életedet is kockáztatod minden alkalommal, amikor felveszed a sisakodat. A motorkerékpárokról beszélni sokkal könnyebb, tekintve a munka nehézségét. Nagyon jól érzem magam, ha arról beszélhetek, amit a legjobban szeretek, és megoszthatom tapasztalataimat a nézőkkel.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

10 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

11 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

12 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

13 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

14 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

15 óra ago