Moto

Bagnaia: Acosta nem törődik még a gumikkal sem, nincs benne félelem

A MotoGP világbajnoka Pecco Bagnaia is csalódott az austini főfutamon elért ötödik helyezése miatt. Az olasz Pedro Acosta teljesítményéről is beszélt.

A COTA ezúttal kevés okot adott az ünneplésre Francesco Bagnaia számára. A torinói versenyző a szombati gyenge sprintverseny után a főfutamban is alulmaradt csapattársával, Enea Bastianinivel szemben. Bagnaiát az ötödik helyen intette le a kockás zászló. 7,4 másodperccel maradt le a győztes Maverick Viñales mögött, aki egy teljesen elrontott rajtfázist követően végigszántotta a mezőnyt. A bajnok Bagnaia már 30 pontos hátrányban van a bajnoki tabellán.

„A sprintről megmaradt lágy hátsó gumit használtam a reggeli bemelegítésen, hogy megértsem, vajon a lágy gumi kitart-e a teljes távon. Azt hiszem, ez volt a helyes választás. Maverick és Pedro a közepes gumikon voltak, és sok kör megtétele után is jó tempót diktáltak vele. De ha Enea kevesebbet hibázott volna, akkor a győzelemért harcolhatott volna, és ő is a lágy gumikon volt.”

„A versenyem tulajdonképpen jól indult. Körülbelül a hatodik körig azt hittem, hogy harcolhatok a győzelemért vagy a dobogóért. Aztán erős vibrációt éreztem a bal oldalon. Ezután teljesen tönkrement a jobb oldali gumim. Ezután nagyon nehéz volt bevenni a jobb kanyarokat. Körülbelül a hetedik körtől kezdve csak védekeztem. A helyzet számomra hasonló, mint 2022-ben, ahol szintén védekeznem kellett az év elején, és inkább defenzíven kellett motoroznom. De nagyon bízom a csapatomban, hogy a kellő nyugalommal ismét kézben tartjuk a dolgokat.”

„Furcsa, mert Enea Bastianini motorja egyáltalán nem vibrált ezen a hétvégén. Martín minden nap szupergyors volt, de vasárnap gondjai adódtak. Eneának gondjai voltak a fékekkel és a kanyarodással, aztán vasárnap hirtelen képes volt a győzelemért motorozni. Az én esetemben ez csak hat körön keresztül működött.”

Bagnaia a verseny során közelebbről megismerkedett az újonc Pedro Acostával is: „Acosta nagyobb benyomást tett rám, mint vártam. Nagyon-nagyon gyors. Nem törődik semmivel – még a gumikkal sem. Nincs benne félelem. Így küzdeni, anélkül, hogy bármilyen tapasztalata lenne, nagyszerű. Csak dicsérni tudom őt. Ő és a KTM nagyon jó kombináció! Örülök nekik. De szeretnék újra előttük lenni, ez a célom.

Vörös Kamilla

Recent Posts

Ezért támogatja Sergio Pérez visszatérését a Sauber csapatfőnöke!

Sergio Pérez a Forma-1-be való visszatérés küszöbén áll, ha hinni lehet a pletykáknaj. A mexikóinak…

2 óra ago

Több statisztikai mutató alapján Oscar Piastri lesz 2025 világbajnoka

Idén hengerel a McLaren, és két pilótája Oscar Piastri és Lando Norris. Sokan a britet…

4 óra ago

Így küzdi le Lando Norris a mentális nehézségeket, aminek már látszik is az eredménye

Lando Norris elárulta, hogyan változott a mentalitása a versenyhétvégéken az elmúlt hat évben, amióta Forma-1-es…

6 óra ago

Pénteki motorsport puzzle: A képen egy autót is „elrejtettünk”

Nincs olyan Forma-1-mentes péntek, melyen kikapcsolódás nélkül hagynánk titeket, így ma is hoztunk egy pénteki…

8 óra ago

Sorozat készült Alonsóról, ami már augusztusban megjelenik

Az örökifjú Fernando Alonso sem marad ki a sorból, sorozat készült a pályafutásáról, ami még…

9 óra ago

Vettelt akarja-e még Marko helyére a Red Bull?

"Valószínűtlen” az, hogy Sebastian Vettel hamarosan átveszi Dr. Helmut Marko helyét a Red Bullnál. A…

10 óra ago