Moto

A pont nélkül maradt Marini volt az egyetlen túlélő a Honda süllyedő hajóján

Továbbra is nehéz idők járnak az egykor tündöklő Hondára: Luca Marini volt az egyetlen versenyző, aki Texasban célba ért. Sportszakmai szempontból azonban az olasz az egész hétvégén láthatatlan volt.

A Honda RC213V legkevésbé tapasztalt versenyzőjét, Luca Marinit intette le egyedül a kockás zászló a gyártó pilótái közül Austinban: „Úgy tűnik, én vagyok az egyetlen túlélő”.

Valójában reménytelen volt a helyzet az USA-ban. Miután a Honda 2023-ban még egy félkész géppel tudott nyerni Texasban, Marini az utolsó helyen végzett.

Az olasz, aki a legutóbbi, portugáliai futamon még legalább a pozíciókért tudott harcolni, Amerikában egyetlen pillanatban sem tudta tartani a mezőny tempóját. Még Álex Márquez is, aki a verseny közepén bukott (egyébként ugyanabban a körben, mint az élen álló testvére), és a mezőny végéről kezdte meg a felzárkózást, és utol tudta érni szegény Marinit.

Luca Marini nem köntörfalazott, így foglalta össze a történteket: „A helyzet az, hogy ugyanolyan keményen küzdöttem az utolsó bajnoki pontért, mint tavaly a második helyért. Ebben a pillanatban elég nagy bajban vagyunk. Egy éve Álex Rins nyert – idén messze voltunk mindenkitől”.”

„Van elképzelésem arról, hogy milyen irányba kell mennünk, és a japán mérnököknek is megvannak az adatok és ugyanez a hozzáállás. Én is igyekszem a lehető legjobb és legpontosabb visszajelzéseket adni a technikusoknak.”

„Nem egy dologról van szó, hanem konkrétan mindenről! A korábbiakhoz képest mintha a motor régi erősségei kevésbé lennének hangsúlyosak, ugyanakkor a gyenge pontok előtérbe kerültek. Sok minden változott is, különösen itt az USA-ban a pálya gyorsabb lett, a gumik is javultak, és ez növelte az általános teljesítményt, de mi nem tudtunk ezzel lépést tartani. A valóság az, hogy mindenhol új fejlesztésekre van szükségünk. De mindezek megvalósításához is idő kell.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

9 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

10 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

11 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

13 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

14 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

14 óra ago