Moto

Acosta biztos jót mosolygott Márquez bukásán, véli a HRC tesztpilótája

Az eseménydús texasi GP-hétvégén Stefan Bradl nyíltan beszélt Marc Márquez teljesítményéről a szezon eddigi részét tekintve.

Stefan Bradl és Marc Márquez hosszú éveken át dolgozott együtt a Hondánál. Még azután is, hogy a cerverai spanyol a Gresini Racing Ducatijára váltott, a német továbbra is figyelemmel kíséri a spanyol karrierjét. Az austini versenyhétvégén Bradl a salzburgi a „Sport & Talk from Hangar 7” című élő televíziós műsor keretében beszélt Márquezről.

Bradl, a HRC hivatalos tesztpilótája és a ServusTV televíziós szakértője így értelmezte Márquez extrém testbeszédét, amikor az austini verseny előtt szándékosan teljesen elszigetelte magát a boxutcában: „Ez jelentett valamit Marcnak, mert tudta, hogy sok minden lehetséges. És ha ő azt mondja, hogy lehetségesek a dolgok, akkor egy dobogó nem elég neki. Marc újra nyerni akar – több mint 900 nap telt el – ez túl hosszú idő. Megérezte a lehetőséget, és a hiba fáj neki. Már a verseny elején megvoltak az első csaták.”

„Aztán a régi stílusában motorozott és átvette a vezetést, de sajnos rosszul sült el számára – kár érte. Először azt gondoltam magamban, hogy talán a régi hondás stílusában motorozott. Rendkívül ingatag volt, de aztán elismerte, hogy gondok voltak a fékekkel. Abban a körben, amikor bukott, átvette a vezetést – Pedro Acosta nagyon örült, közvetlenül mögötte volt, és biztosan megmosolyogta, amikor Marc elesett. A kör tehát ismét bezárul. Talán ez is a generációváltás része.”

Utólag visszatekintve, vajon helyes lépés volt-e Márquez átigazolása a Ducati táborába? „Ha megnézzük, hogy a Honda most hol tart, akkor biztos! Márqueznek most nem gyári motorja van, de a támogatás, amit kap, az nagy segítség. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra az élen fog motorozni.”

Ami a saját közelgő MotoGP-s szabadkártyás versenyét illeti április végén Jerez de la Fronterában, a bajor így nyilatkozott: „Nagyon várom már, és izgatott vagyok. Teljesen egyértelmű, hogy nem lesz könnyű most a Hondára visszaülni. De maradjunk nyugodtak és koncentráltak, akkor minden rendben lesz!”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

6 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

7 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

8 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

9 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

10 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

12 óra ago