Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool
Valentino Rossi annak ellenére, hogy a négykerekűek világában tevékenykedik, nem szakadt el teljesen a MotoGP-től. Most csapattulajdonoskén, és Jerezben láthattuk őt támogatni növendékeit.
Valentino Rossi továbbra is szemmel tartja mindazt, ami a MotoGP-ben történik, és csapata az eredmények tekintetében nem tartozik a szerencsések közé a szezon első felét illetően.
„Az idény egy kicsit nehezebbnek tűnik, mint tavaly. A Desmosedici GP23-as más, mint az új motor, és csapatként kicsit több tapasztalatra van szükségünk ahhoz, hogy készen álljunk. A versenyzőknek is több idő kell, hogy a határig tudják nyomni a motort, ami most egy kicsit bonyolult, mert másképp kell motorozniuk. Ehhez viszont sok kilométert kell megtenniük….”
Vasárnap Jerezben úgy tűnt, hogy visszavágnak, Marco Bezzecchi a nehéz rajt után visszatért a dobogóra: „Úgy tűnik, hogy apránként javulunk. Mindig nehéz, mert sok erős motor és versenyző van a pályán. Bezzecchi képes volt robbantani Jerezben, így úgy gondolom, kezdünk végre magunkra találni a versenyképességet illetően.”
Rossi kitért a MotoGP általános helyzetére is, ahol két egyértelmű favorit van a világbajnoki címre: „Számomra papíron a bajnokság első és második számú esélyese továbbra is Pecco és Martín. Jelenleg Martín a legjobb, mert Peccónak mostanában nincs szerencséje, hibázik…Így a spanyol már jócskán ellépett tőle a bajnokságban.”
„Az igazság az, hogy még nagyon-nagyon sok hátra a világbajnokságból, és sok olyan versenyző van, aki harcolhat a bajnoki címért, legalább öt vagy hat. Azt mondanám, hogy Acosta, Viñales…”
Acostát külön kiemelte: „Ő egy újonc, most érkezett a MotoGP-be, és máris győzelmekért küzd. Mindenki szemmel tartja őt, mert nagyon kíváncsiak, hogy mire képes. Három év alatt két világbajnoki címet nyert, és ez nagyon különleges. Tudom, hogy nagyon erős és versenyképes a MotoGP-ben, de nem várok semmit a közeljövőben. A távoli jövő már egy más kérdés.”
A verseny végére jöttek az izgalmak, ahol rajt-cél győzelem született Pepe Martítól. Meglepően domináns győzelem…
Oscar Piasti volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj hétvégéjének utolsó szabadedzésén. A Magyar Nagydíj harmadik…
Fernando Alonso elárulta, hogy MRI-vizsgálaton esett át, miután hátsérülést szenvedett, ami miatt ki kellett hagynia…
Senki sem volt komolyan veszélyes Tasanapol Inthraphuvasakra, aki idei második győzelmét szerezte. Izgalmasnak ígérkező hétvégének…
A Go Eleven Ducati csapatfőnöke, Denis Sacchetti bejelentette, hogy Andrea Iannone és a csapat útjai…
Max Verstappen megerősítette, hogy a következő szezonban továbbra is a Red Bull pilótája lesz. A…