Moto

Lehetetlen dolgokat művelt a Bagnaia alatt megőrült Ducati

A MotoGP kétszeres regnáló bajnoka, Francesco Bagnaia kétszer is majdnem elesett, mielőtt leszaladt a pályáról, és a hetes kanyarban történt incidens után végül a bokszutcába hajtott.

Francesco Bagnaia, aki Jerezben kiesett a sprinten, valamint az elmúlt hat futamból háromszor nem ért célba, beleértve a sprinteket és a nagydíjakat is.

Az olasz a francia sprintfutamot a 2. rajtpozíciójából kezdte, azonban jelentősen lemaradt első kanyarokban. Miután a második körben újabb pozíciókat veszített, Bagnaia a harmadik körben kiállni kényszerült.

„A csapatom már mindent ellenőriz, és megpróbálnak mindent megoldani a vasárnapi versenyre. Egészen biztos vagyok benne, hogy még ha nem is könnyű megérteni, mi történik, javítani fogunk. Eddig csak a kvalifikációhoz képest kellett változtatnunk a motoron, hogy óvatosabbak legyünk, és ez nem úgy működött, ahogy vártam. Olyan volt, mintha megőrült volna alattam a motor. A hatos kanyarban elvesztettem az elejét a kigyorsításnál, ami normális esetben lehetetlen.”

„Aztán a hetes kanyarban blokkolt az eleje anélkül, hogy bármit is csináltam volna. Nagyon sokat csúszkáltam, ami nagyon furcsa.”

Bagnaia elismerte, hogy remélte, hogy befejezi a versenyt és adatokat gyűjt vasárnapra, de a problémák a GP24-es fedélzetén túl soknak bizonyultak.

„Először is megpróbáltam, és szerettem volna befejezni a versenyt, abszolút. Továbbá, hogy a gumikkal kapcsolatban is legyen némi információm a holnapi napra, de nem sikerült. Megpróbálunk versenyképesek lenni. Ami pozitív, azt magunkkal visszük, hiszen szombaton is a dobogó volt a cél.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Varga Tibor parádés teljesítménnyel kopogtatott be a MotoE élmezőnyének ajtaján Spielbergben

Varga Tibor elképesztő teljesítményt nyújtott a MotoE kategóriájának spielbergi futamán. Eddigi legjobb eredményét érte el…

53 perc ago

Az F1 történetének egyik legőrültebb győzelme: A cél után ment neki a falnak

Látványos és szokatlan befutóval ért véget az 1975-ben, ezen a napon, augusztus 17-én a Forma-1-es…

2 óra ago

Ma 2 éve, hogy Massa beperelte a Forma-1-et – Lássuk, hol tart az ügy most!

2023. augusztus 17-én közölte Felipe Massa, hogy a 2008-as Forma-1-es világbajnoki cím valójában őt illeti,…

4 óra ago

A Ferrarinál Verstappenre kellene cserélni Hamiltont?

A Ferrari rajongó olaszok senkit sem kímélnek. Ha nem jön a várt teljesítmény, kegyetlenül megkritizálják…

14 óra ago

A McLaren ügyvezetője szerint, egy dolog kapcsán keveset beszélnek Norrisról

Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója kiemelte, egy dolog kapcsán keveset beszélnek Lando Norrisról. A…

16 óra ago

Daniel Ricciardo kórházba került

A nyolcszoros Forma-1-es futamgyőztes Daniel Ricciardo, kisebb sérülést szenvedett egy motorbalesetben Észak-Queenslandben, Ausztráliában. Az eset…

18 óra ago