Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool
Jorge Martín tudja, hogy „az élet nem igazságos”, mivel a Ducati nagy döntése már a küszöbön áll.
Eredményeit tekintve Jorge Martín öt forduló után vezeti a MotoGP tabelláját. Szerinte jót tesz a bajnokságnak viszont, hogy Marc Márquez újra formában van.
„A MotoGP számára jó, hogy valaki olyan harcol a pályán, mint Marc, és jó nekem is, mert az a kihívás, hogy legyőzhetek valakit. Legyen az Márquez vagy Pecco, sokat dob az értékemen. Talán vannak olyanok, akiknek tavaly voltak kétségeik, mert csak egy versenyző voltam a sok közül. Igazolni kell magad, és gondolkodni kell rajta, hogy hogyan lehetsz minden egyes alkalommal erősebb. Szeretnék egy nap a történelem legnagyobbjával, Valentinóval együtt egy bokszban ülni. Annyi biztos, hogy brutális ellenfél lenne.”
A hétvégi megmérettetés az utolsó lehetőség arra, hogy Martín bizonyítson Mugello előtt, ahol a Ducati véglegesítenie kell a 2025-ös MotoGP versenyzői felállását.
„Az élet nem igazságos, de szerintem ez nem is ettől függ, hanem attól, mennyit bizonyít az ember. Attól, hogy a Moto2-ből a Ducatihoz kerültem, hogy négy évig egy szatellit csapatnál voltam, és ezt a kört tökéletesen lezártam. A Pramactól egészen a gyári gépig, és ezt egy győzelemmel megkoronázva. Ez lenne a tökéletes módja a pályafutásom ducatis befejezésének, de ez nem rajtam, hanem X emberen múlik.”
„Nem tudom a pontos dátumot (a döntés), de tudom, hogy hamarosan meglesz. Szeretném, ha már most lezárulna, mert szeretném, ha nyugodt lenne a lelkiismeretem, és tiszta fejjel tudnék versenyezni. Csak erre gondolnék, nem pedig arra, hogy értékelnek-e engem vagy sem.”
„Remélem, hogy minél hamarabb lezárjuk, és, hogy úgy alakul, ahogy én szeretném, vagyis hogy a gyári versenyző legyek. Hogy jövőre a győzelemért harcoljak, de jelenleg senki sem tudja, mi fog történni. Minden lehetséges.”
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…