Fotó: MotoGP Media
Drámák sorozata Barcelonában: A csillagok úgy hozták, hogy átok ült azon a bizonyos első pozíción, amit oly sokan birtokoltak, és oly sokan buktak el, köztük Francesco Bagnaia, Raúl Fernández, valamint Brad Binder. Az átok viszont nem fogott az idény végén visszavonuló Aleix Espargarón.
A világbajnoki éllovas Jorge Martín mindössze a 7. helyről várhatta a rajtot Barcelonában, míg a pole pozícióból a visszavonulását a napokban bejelentő Aleix Espargaró. Az igazi meglepetés azonban kétségkívül Raúl Fernández első soros indulása volt.
Aleix Espargarónak nem sikerült a legjobban a rajt, így azonnal visszaesett az 5. helyre, azonban Francesco Bagnaia remekül kezdett és Pedro Acostával a nyomában az élre tört. Raúl Fernández tudta tartani a lépést az élen haladó kettőssel, viszont ami aggodalomra adott okot, hogy egész hétvégén nem volt még ilyen meleg, 46 fokos volt az aszfalt.
Acosta nem sokáig teketóriázott Bagnaia mögött, amint alkalma nyílt, azonnal átvette a vezetést az olasztól. A világbajnok nem sokáig hagyta tündökölni az újoncot az élen, gyorsan visszavette a pozíciót. Marc Márquez eközben a 8. helyen haladt.
A 3. kör elején Fernández meglepte először Bagnaiát, majd Acostát, és Espargaró agresszív manőverének eredményeképp Martín is nyert egy pozíciót. Fernández mögé Brad Binder zárkózott fel, de a spanyol igyekezett némi előnyt kiépíteni az üldözőkkel szemben. Acosta kezébe vette a dolgokat, visszaverekedte magát a második helyre, ekkorra azonban Fernández előnye már 7 tized volt.
A dráma viszont még csak most érkezett, a 10-es kanyarba bejövet Fernández motorjának eleje elment, így a kavicságyban kötött ki. Davide Brivio a kezébe temette az arcát a bokszban. Az elsőséget Acosta örökölte meg, de nem élvezhette sokáig, mert szinte azonnal érkezett Binder, és átvette tőle a pozíciót.
Az első helyen azonban mondhatni átok ült, ugyanis a következő körben Binder dobta el a vasat szintén ebből a pozícióból csak az 5-ös kanyarban. Acosta visszaesett a 3. helyre, Bagnaia tört az élre, mögötte pedig Espargaró érkezett. A 4. helyet az a Marc Márquez szerezte meg, aki óriási felzárkózást produkált rajtpozíciójához képest.
Bagnaia előnye 6 tizedre duzzadt az élen, míg Espargaró mögött is nyílt az olló Acostához képest, akit kőkeményen ostromolt Márquez. Az igazi döbbenet viszont az utolsó körben érkezett, amikor az elátkozott első helyről Bagnaia is bukott. Espargaró megörökölte a vezető pozíciót, amit nem is engedett ki a kezéből egészen a futam végéig. Márquez a 14. helyről rajtolva végül a 2. helyen, míg a születésnapos Acosta a 3. helyen fejezte be a futamot.
A sprintverseny végeredménye:
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…