Moto

Bautista hatalmasat hibázott, míg Razgatlioglu megismételte a szombati sikert

3-ból 2. Így néz ki eddig Toprak Razgatlioglu mérlege Misanóban. Ismét tarolt a török, míg számos nagy név hibázott.

A Superpole futam szintén napsütéses időben kezdődött meg a Superbike-mezőny számára Misanóban. Az első sor természetesen ugyanazzal a felállással várta a rajtot, mint a szombati első versenyen. Toprak Razgatlioglu ismét nagyszerűen kapta el a rajtot, ám Nicoló Bulega rögtön bevágott elé, de nem jött ki neki túl jól a manőver, így visszaesett a 3. helyre.

Bulega azonban gyorsan erőre kapott, és visszavette a vezető pozíciót Razgatlioglutól. Sam Lowes megismételte a tegnapi hibáját, ismét a kavicságyba jutatta a motort, ahogy Garrett Gerloff és Remy Gardner is.

Az élen haladó kettős némileg ellépett az üldözőktől, mögöttük Alex Lowes, valamint Álvaro Bautista érkezett. A spanyol azonban a 10-es kanyarban elfektette a Ducatit, így óriási lemaradásba került az élmezőnnyel szemben.

Razgatlioglu előnye az élen fél másodpercre duzzadt 4 körrel a leintés előtt. Jelen állás szerint Bautista csak a 4. sor közepéről várhatta a délutáni második főfutam rajtját. A török egymás után dobálta a konstans köröket, melyek jóval gyorsabbak voltak azoknál, melyeket Bulega futott. Razgatlioglu fórja már több, mint egy másodperc volt, és igyekezett azt folyamatosan növelni a vezető pozícióban.

Az utolsó körre fordulva az élen haladó hármas tisztes távolságban egymástól haladt, így nem veszélyeztették egymás pozícióját. Razgatlioglu zökkenőmentesen húzta be a második versenyt is a misanói hétvégén.

A futam végeredménye: 

Vörös Kamilla

Recent Posts

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

3 perc ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

1 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

2 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

3 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

4 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

6 óra ago