Moto

Márquez a KTM-es pletykákról: Világosan megmondtam, hogy nem

Marc Márquezt arról faggatták, hogy a KTM opció volt-e, mielőtt aláírta volna új szerződését a Ducatival.

Mielőtt győztesen került ki a gyári ülésért folytatott harcból a Ducainált, a KTM mint pletykált alternatíva leselkedett Marc Márquezre. A spanyolt arról kérdezték, hogy reális volt-e valaha is, hogy Pedro Acosta mellett egy álomcsapatot alakíthatna a KTM színeiben.

„A márkák iránti tiszteletből nem fogok sem B-, sem C-tervet mondani. Világosan megmondtam, hogy az első számú prioritásom a Ducati. Tavaly már volt egy nagy váltásom, és eszemben sem volt még egyet megkísérelni. Abban a csapatban szerettem volna folytatni, ahol most vagyok, vagy gyári ülésre váltani. Ez volt a két lehetőségem, és végül meg tudtam szerezni azt, ami jobban tetszett.”

Márquez azonban nagyon dicsérően nyilatkozott Acostáról, akit a jövő riválisaként tűnhet fel.

„Ismerünk egy Peccót és Martínt, de jön egy Pedro Acosta és robbant. Jelenleg még hiányzik belőle a tapasztalat, hogy minden helyzetet kontrolláljon. De ahogy megérkezett, rögtön olyan dolgokat vitt véghez, amit eddig nem láttunk.”

„Amikor én megérkeztem a MotoGP-be, Valentino Rossit, Jorge Lorenzót, Dani Pedrosát találtam. Pedro azonban minket, és rögtön fel tudta venni velünk a versenyt.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

2 perc ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

1 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

2 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

4 óra ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

6 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

8 óra ago