Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool
Jorge Martín az a versenyző, akiről kezdetben úgy tűnt, Francesco Bagnaia csapattársa lehet a Ducatinál. Majd érkezett egy Marc Márquez, és a Pramac pilótájának tervei mentek a levesbe. Ő viszont óriási csavarral vágott vissza.
A tavalyi szezon utolsó fordulójáig a bajnoki címre esélyes Jorge Martín a pletykák szerint versenyben volt a gyári ülésért, ha megnyeri a bajnokságot, ami nem jött össze. Aztán jött Mugello idén, ahol a spanyol néhány nap leforgása alatt a favoritból a Márquez elleni vereség főszereplőjévé vált. A Ducati döntése miatt frusztrálttá vált Martín világossá tette, hogy olyan csapathoz igazol, ahol úgy érzi, végre megbecsülik.
„Eseménydús hétvége volt Mugellóban. Néhány elképzeléssel, információval érkeztem Mugellóba, ami a hétvége során sokat változott. Amint véget ért a verseny, megértettem, hogy talán nem volt ennyire egyértelmű a helyzet. Döntést kellett hoznom. Néha az életben a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan várjuk vagy ahogyan szeretnénk. Kicsit frusztráló volt; nem Mugellóban, hanem utána, mert négy év után, amikor megpróbáltam a hivatalos csapathoz kerülni, megértettem, hogy nem én voltam a legjobb opció a Ducati számára. Marc volt az. Megragadtam a legjobb lehetőséget, amit csak tudtam, és azt hiszem, sokkal boldogabb leszek a következő években ott, ahová megyek. Gyári versenyző is leszek. Ez volt az álmom.”
„Olyan csapathoz megyek, ahol tényleg akarnak engem, és ahol 100%-ot fognak nyújtani értem. Ez nagyon fontos. Még hosszú út áll előttem ebben a szezonban, és még mindig a Ducati versenyzője vagyok. Profi akarok lenni, és a lehető legjobban akarom befejezni ezt az évet.”
Aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy Martín milyen bánásmódban részesülhet a Ducatitól, különösen most, hogy hivatalossá vált, hogy szezon végén elhagyja a gyártót. A Ducati azonban megerősítette, hogy a spanyol teljes támogatást fog kapni.
„Nem félek ettől. Magabiztos vagyok, a magam részéről profi versenyző vagyok, és a Ducati fizet. Egyelőre Valenciáig a Ducati az otthonom. A 100%-omat fogom nyújtani a győzelemért. Bízom benne, hogy nem lesz semmi probléma, és tisztességes körülmények között tudok majd harcolni Bagnaiával, valamint Márquezzel.”
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…
Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…
A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…