Moto

Rossi szerint Bagnaia egy nagyon kellemetlen jelenséget kapott csapattársul jövőre

Marc Márquez érkezése a Ducati gyári csapatához mondhatni vegyes reakciókat váltott ki. Megszólalt többek között régi riválisa, Valentino Rossi is.

Sokáig hallgatott ugyan, de csak nem tudta szó nélkül hagyni Marc Márquez Ducatihoz való leszerződtetését Valentino Rossi. Az olasz klasszis több alkalommal és összecsapás során is kifejezte nemtetszését és ellenségeskedését a cerverai sztárral szemben, most pedig véleményét is a nyilvánosság elé tárta az átigazolás kapcsán.

„Marc érkezése mindenki számára meglepetés volt: számomra, Pecco számára, de mindenekelőtt Martín számára. Bagnaia egy nagyon kellemetlen jelenséget kap csapattársként, de úgy gondolom, minden adott, hogy megbirkózzon vele.”

„Újságírói szempontból tudom, hogy ez egy érdekes téma, de Peccónak nem volt szüksége Márquezre a csapatban ahhoz, hogy bebizonyítsa, ő a legerősebb. Egy olyan versenyzőnek, aki világbajnoki címeket nyert, ebből kettőt zsinórban a MotoGP-ben a Ducatival, nincs szüksége rá.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

53 perc ago

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

3 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

5 óra ago

Marko dicséri a McLaren pilótapárosát, de egyben figyelmezteti őket egy problémára is

Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…

7 óra ago

Megfejtették a McLaren dominanciájának a titkát

Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…

9 óra ago

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

19 óra ago