Moto

Hivatalos: A Trackhouse Racing felfedte 2025-ös csapatának egyik versenyzőjét!

Egy újabb részlet vált ismertté a 2025-ös MotoGP rajtrács kapcsán, bár még nem az a bejelentés, amire sokan várnak. Raúl Fernández jövő évi helye már hivatalos.

A Trackhouse Racing bejelentette, hogy Raúl Fernández további két évig a csapatnál marad. A 23 éves madridi versenyző már az első tesztje során is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Trackhouse Aprilia RS-GP23-as motorján, és azóta is folyamatosan növeli a tempót.

A Trackhouse Racing már a kezdetektől fogva a fiatal tehetségek bevonására építette stratégiáját, amikor Justin Marks 2021-ben elindította a csapatot a NASCAR Cup sorozatban. Alig három év alatt hét győzelmet szereztek a stock car kategóriában. Most a MotoGP-ben is egyre versenyképesebbé válnak, például az első soros kvalifikációkkal és a legutóbbi Német Nagydíj sprintjén Oliveira által elért dobogós helyezéssel.

Raúl Fernández 2022-ben csatlakozott a MotoGP mezőnyéhez. 2021-ben közel állt a Moto2 bajnoki címhez, amikoris nyolc győzelmet aratott újonc évében, és csupán négy ponttal maradt el Remy Gardner mögött. A MotoGP-ben való teljesítménye folyamatosan javult, és 2024-re egyértelművé vált a valódi potenciálja. A Trackhouse Racing biztosítja számára a versenyképes környezetet, Davide Brivio tapasztalata pedig segíti őt a fejlődésben.

A Trackhouse Racing úgy döntött, hogy továbbra is számít Fernándezre, célja, hogy támogassa a versenyző karrierjét és a csapat teljesítményének növelését. Miután már megmutatta tempóját az Aprilia 2023-as specifikációjú motorján, Fernández a következő versenyhétvégén Silverstone-ban már az új RS-GP24-es specifikációval fog versenyezni.

Fernández így nyilatkozott: „Nagyon boldog vagyok, hogy a Trackhouse Racingnél maradhatok. Az új projekt Justinnal és Davidével fantasztikus, és egy nagyszerű csapatot építettek. Örömmel nézek a jövőbeni terveikre, mivel világosan látják, mit szeretnének elérni. Az év elejétől kezdve a prioritásom volt, hogy maradjak a csapatban. A következő két évben is itt lehetek, ami nagyon elégedetté tesz, de természetesen sok munka vár ránk. 2025-re és 2026-ra teljes gyári anyagunk lesz, ami remek hír. Most arra készülünk, hogy egy új motorral folytassuk a szezont, és ezt jól ki kell használnunk a jövő évre való felkészüléshez.”

„Nyugodtnak kell maradnunk, meg kell értenünk az új motort, és fel kell készülnünk a 2025-ös idényre.” – folytatta eszmefuttatását.  „A Trackhouse Racing MotoGP csapata egyszerűen csodálatos, és imádom az amerikai szervezet elképzeléseit. Örülök Justin ambícióinak is. Ő még új a MotoGP-ben, de készen áll arra, hogy friss perspektívát hozzon az amerikai piacra. Remélem, hogy sikerül felvirágoztatnunk a MotoGP-t ott. Davide Brivio tapasztalata is nagy segítség számomra, hiszen öt MotoGP bajnoki címet nyert már, és úgy érzem, ő a megfelelő ember, aki segíthet az álmaim megvalósításában. Nagyon hiszek benne és a csapatában, és izgatottan várom, hogy az új Aprilia motorral versenyezhessek. Az év első fele jól sikerült, különösen az utolsó négy futam, ahol nagy lépéseket tettünk. Nagyszerű lesz látni, hogy az új motorral milyen szinten állunk, különösen az Aprilia oldaláról nézve.”

A bejelentés után még nyolc ülés sorsa nem ismert a 2025-ös rajtrácson.

Börcsök Réka

Recent Posts

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

2 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

4 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

6 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

8 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

18 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

19 óra ago