Moto

Újabb hely kelt el a MotoGP-ben: Mir ülése 2025-ben is garantált

Fogynak a szabad helyek a MotoGP 2025-ös rajtrácsán: Joan Mir és a HRC megerősítette, hogy további két szezonban együtt versenyeznek.

A 2025-ös MotoGP-szezon kirakósának újabb darabja került a helyére, amikor a HRC és Joan Mir bejelentették, hogy folytatják a közös munkát. A hír talán nem éri váratlanul a szakmát és a rajongókat, hiszen már egy hónapja téma volt, hogy a megállapodás küszöbön áll.

Mir 2023-ban csatlakozott a Repsol Hondához, eddigi legjobb helyezése egy 5. hely a japán márka versenygépén. A 27 éves versenyző teljesített már sikeresebb időszakot is 2019-es debütálása óta. 2020-ban, második szezonjában megszerezte első MotoGP-futamgyőzelmét és megnyerte a világbajnoki címet. Ezzel ő lett az első Suzuki-versenyző, aki világbajnok lett Kevin Schwantz 1993-as győzelme óta.

Mir és a Honda szerződéshosszabbítása jól mutatja, hogy a versenyző és a gyártó kölcsönösen hisznek egymásban. A spanyol versenyző hosszabbítása azt jelenti, hogy a Honda gyári csapatának felállása 2025-ben változatlan marad, hiszen Luca Marini kétéves szerződést írt alá a csapatnál.

„Először is nagyon boldog vagyok, hogy a következő két évben is a Hondával és a HRC-vel versenyezhetek”mondta Mir. „Az volt a célom, hogy folytassuk ezt a partnerséget, és örülök, hogy sikerült megvalósítani. A HRC-vel 2023 óta dolgozunk együtt, és mivel folytatjuk ezt a partnerséget, úgy érzem, hogy a véleményem megosztásával hozzájárulhatok az RC213V fejlesztéséhez. Tudom, mi a feladatom, és ismerem a Honda képességeit, így bízom benne, hogy közösen elérjük a kitűzött céljainkat. A szezon hátralévő részében is keményen dolgozunk a jövő érdekében.”

A bejelentés után még nyolc ülés sorsa vár tisztázásra.

Börcsök Réka

Recent Posts

Lando Norris barátnője megjelent a Hungaroringen, és minden tekintetet magára vonzott

A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…

29 perc ago

Norris zárt az élen pénteken a Hungaroringen, míg Sainz rémisztően elnémult

Lando Norrist senki nem tudta megállítani pénteken a Hungaroringen, noha csapattársával majdnem ütközött. Miután a…

1 óra ago

Ilyet is ritkán látni: Szinte végig az élen volt Stanek, így szerezte meg a rajtelsőséget a Hungaroringen

Éppen, hogy véget ért a Formula 3-as időmérő, a Hungaroring nézői nem mehettek sehová, mert…

3 óra ago

Amíg mindenki Boyára figyelt, addig Camara megszerezte a pole-t, Tsolov csak a huszonegyedik

Szép csendben előrántott egy pole pozíciót Rafael Camara a Hungaroringen. Az utolsó előtti időmérőjéhez érkezett…

3 óra ago

Norris nyitott az élen a Hungaroringen, Hülkenberg helyettese hamar leparkolt

Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak a hungaroringi első szabadedzésen. A Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén…

5 óra ago

Schumacher elárulta Norrisnak, hogy kit másoljon, ha bajnok akar lenni

Lando Norris pole pozíciója után Max Verstappen csak a negyedik helyet szerezte meg a Belga…

5 óra ago