Moto

Hivatalos: Di Giannantonio marad Rossi csapatánál

A Pertamina Enduro VR46 Racing Team 2025-ös és 2026-os felállása kezd összeállni, és ami eddig csak pletyka volt, most hivatalossá vált: Fabio Di Giannantonio továbbra is Valentino Rossi csapatában marad.

A paddock és a szurkolók már régóta sejtették, hogy Fabio Di Giannantonio nem vált csapatot a következő idényre. Davide Tardozzi már Silverstone-ban tényként beszélt erről, de a szerződéshosszabbítást csak most jelentették be hivatalosan. A fiatal olasz versenyző a három GP25-ös motor egyikén áll rajthoz a következő szezonban.

2015 óta folyamatosan fejlődik

Di Giannantonio karrierje gyorsan ívelt felfelé: 2015-ben debütált a Moto3-ban a Gresini Racingnél, 2016-ban megszerezte első dobogós helyezését, majd 2018-ban a világbajnokság második helyén zárt. Egy évvel később már a Moto2-ben bizonyított, ahol szintén folyamatosan hozta az eredményeket. 2022-ben lépett fel a királykategóriába, és azóta is folyamatosan fejlődik.

Az új fejezet

A mostani szerződéshosszabbítás újabb fontos lépés a VR46 Racing Team és a Ducati közötti egyre szorosabb partnerségben. Nemrégiben jelentették be, hogy Rossi csapata hivatalos gyári támogatást kap a Ducatitól, ami még inkább megerősíti a kapcsolatot. Di Giannantonio számára ez egy komoly önbizalom-növelés, különösen, hogy tavaly szinte drámai módon csatlakozott a VR46 csapathoz, miután Marc Márquez érkezésével motor nélkül maradt. A következetességével és profizmusával azonban lenyűgözte a csapatot. Jelenleg a 26 éves versenyző a bajnokság összesített nyolcadik helyén áll, és idén már kilenc alkalommal végzett a top 10-ben. Célja, hogy megszerezze idei első dobogós helyezését, ami egyben a harmadik pódiuma lenne a királykategóriában.

„Kilenc hónapja még úgy tűnt, hogy vége az álmaimnak, motor nélkül maradtam, most pedig szerződést írtam alá a MotoGP két legfontosabb egységével – ezt nehéz elhinni. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy a következő két szezonban a Pertamina Enduro VR46 Racing Team és a Ducati Corse kötelékében folytathatom ezt a fantasztikus utazást. Szinte véletlenül kerültem ide, de azonnal otthon éreztem magam, és a csapattal nagyon jól megy a munka. Hatalmas köszönet jár Vale-nek, Ucciónak, Pablónak, az egész csapatnak, a Ducatinak és a személyes stábomnak, akik mindent megtettek értem. Most egy új fejezet kezdődik, és alig várom, hogy pályára léphessek a hivatalos Ducatival, amivel ambiciózus eredményekre kell és lehet törekednünk. Ez egy hatalmas projekt, amelyben teljes mértékben elkötelezett vagyok, és a dobogó legfelső fokát célozzuk meg. Folytatjuk a kemény munkát, minden hétvégén fejlődünk: ez az újabb önbizalom-löket csak még elszántabbá tesz, hogy mindig a legjobbat nyújtsuk.”nyilatkozta „Diggia.

 

További 2 év – mutatja Di Giannantonio  Fotó: Pertamina Enduro VR46 Racing Team

Még hat hely kiadó 2025-re a MotoGP rajtrácsán.

Börcsök Réka

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

3 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

4 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

5 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

6 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

7 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

8 óra ago