Moto

Liberty Media és MotoGP: Jól halad a projekt a célegyenes felé

Áprilisban jelentették be, hogy a Liberty Media és a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna 6,9 milliárd dolláros megállapodásra jutott. Most friss hírekkel szolgáltak a folyamat állásáról.

Az üzlet több piacon, köztük Ausztráliában is, a szabályozó hatóságok jóváhagyásához kötött. Csütörtökön Greg Maffei, a Liberty Media vezérigazgatója bejelentette a befektetők előtt, hogy több ilyen akadály elhárult.

Bár a média mostanában arról számolt be, hogy az amerikai kormány vizsgálja a csoportot, ez a fejlemény fontos lépés afelé, hogy az üzlet az év végéig létrejöjjön, és a Liberty Media ellenőrzése alá kerüljön a világ két vezető motorsportversenye. Maffei közölte, hogy „a tranzakció jól halad,” és a hatósági bejelentések is a tervek szerint történnek. Az engedélyeket már megkapták többek között Olaszországban és Spanyolországban, illetve nemrégiben Brazíliában és Ausztráliában is. A cég továbbra is arra számít, hogy az üzlet az év végéig lezárul.

A MotoGP-üzletág a Liberty üzleti struktúrájában a Formula-1 Groupon belül fog elhelyezkedni, bár a két bajnokság továbbra is különálló marad, hogy eleget tegyenek a szabályozó hatóságok elvárásainak.

A Liberty Media 2017-ben vásárolta meg az F1-et 8 milliárd dollárért, és azóta olyan növekedést ért el az üzletágban, hogy annak értéke jelenleg körülbelül 25 milliárd dollár. Csütörtökön az F1 165 millió dolláros második negyedéves bevételt jelentett be, ami 24 millió dolláros növekedést jelent az előző évhez képest.

 

Börcsök Réka

Recent Posts

Sérüléshiradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

34 perc ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

2 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

12 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

13 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

14 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

15 óra ago