Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool
Marc Márquez ott folytatta, ahol pénteken abbahagyta: dominálta a mezőnyt és megszerezte a pole pozíciót.
Aragóniában illusztris mezőnnyel vette kezdetét az időmérő edzés első szakasza. A hétvége legjobban Marc Márquez számára indult, a spanyol versenyző az élen zárta a pénteki napot, mégpedig megdöntve a körrekordot. A Q2-be egyenes ágon meglepetésre egy hondás versenyző is bekerült, Johann Zarco a nyolcadik helyen végzett a pénteki edzéseken, és mind a négy Aprilia motoros is a legjobbak közé jutott.
A kvalifikáció első szakaszának talán legnagyobb meglepetését Enea Bastianini szolgáltatta, aki a gyári Ducati nyergében csak a 15. helyet tudta megszerezni a pénteki edzéseken. A mezőnyben ott volt mindkét gyári KTM-versenyző, Miller és Binder, valamint Acosta és Fernández is. A VR46-os versenyzők szintén a továbbjutásért harcoltak, ami garantálta az óriási küzdelmet a Q2-be jutásért.
Az első köröket követően Miller és Acosta foglalták el a továbbjutást érő pozíciókat, hajszálnyi, 0.030 másodperces különbséggel egymás között. Bastianini szenvedett, az első próbálkozások után a szerény kilencedik helyet foglalta el a listán.
A második próbálkozások során Di Giannantonio volt az első, aki tudott javítani az idején, de ez nem volt elég a továbbjutáshoz. Az utolsó körben Acosta, Binder és Bezzecchi is piros szektorokat futottak. Acosta hatalmasat javított, de Binder még nála is gyorsabb kört motorozott, ezzel megpecsételve Bastianini sorsát, aki egy rövid ideig a második helyen állt. Bezzecchi számára is véget ért a kvalifikáció, aki a harmadik helyen zárta a Q1-et Binder és Acosta mögött.
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…
Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…
A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…
Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…
A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…