Moto

Hivatalos: Oliveira számára is új fejezet kezdődik, méghozzá gyári szerződéssel

A Pramac Yamaha 2025-ös felállása véglegessé vált, miután Miguel Oliveira leigazolását hivatalosan is bejelentették. A portugál két évre írt alá a Prima Pramac Yamaha gyári csapathoz. 

Az utóbbi hónapokban folytatott tárgyalások eredményeként Miguel Oliveira csatlakozott a Prima Pramac Yamaha alakulatához, amely idén jelentette be, hogy jövőre a Ducati motorjairól a japán márka gépeire vált.

Oliveira, aki az Aprilia színeiben versenyez a 2023-as szeonban, nem találta meg a tökéletes összhangot a Trackhouse Aprilia motorjával. A változások időszaka során a Yamaha új stratégiát alkalmazott, amelynek célja a tapasztalt versenyzők előnyben részesítése volt a fiatal tehetségekkel szemben. Ez a döntés a csapat számára lehetőséget teremtett arra, hogy tapasztalt profikat szerződtessenek, akik gyors előrelépést hozhatnak.

Oliveira karrierje során több márkánál is versenyzett, beleértve a KTM-et, ahol több sikert is elért. 2019-ben, a KTM Tech 3 színeiben debütált a MotoGP-ben, majd gyorsan felhívta magára a figyelmet. 2020-ban megnyerte a Stájer Nagydíjat, amely nemcsak az ő első győzelmét jelentette a királykategóriában, hanem a Tech3 csapatának első sikerét is. Ezen felül Oliveira lett az első portugál versenyző, aki futamot nyert a MotoGP-ben. Azóta összesen öt győzelmet szerzett a világ leggyorsabb motorversenyzői között. Tapasztalata és technikai tudása most különösen értékes lehet a Yamaha számára.

A Yamaha döntése, miszerint Oliveirát a Pramac Yamaha csapatába szerződteti, nem csupán a portugál pilóta karrierjének új fejezetét jelenti, hanem a csapat számára is fontos lépés. A gyári támogatás és a szorosabb kapcsolat az összes versenyző között hozzájárulhat a csapat gyors fejlődéséhez és sikeres szerepléséhez a jövőben.

Fabio Quartararo, a Yamaha jelenlegi gyári versenyzője, szintén támogatta Oliveira érkezését, méltatva annak tapasztalatait és teljesítményét. Quartararo szerint Oliveira „az egyik legjobb cimborám a MotoGP-ben,” és „nagyon tapasztalt versenyző,” aki hozzájárulhat a csapat sikeréhez.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy olyan ikonikus márkát képviselhetek a sportunkban, mint a Yamaha. Az évek során, ahogy fejlődtem és eljutottam a MotoGP-be, mindig nagy lelkesedéssel néztem a kék motorokra. Most ez valósággá vált, és szeretném megköszönni a Yamaha Motor Company-nak, hogy elköteleződött mellettem ebben a projekt szempontjából fontos átmeneti időszakban. Lin Jarvis úr kulcsfontosságú személy volt a tárgyalások megkezdésében és abban, hogy ez megvalósuljon. Úgy hiszem, hogy hasznos lehetek ebben az átmeneti időszakban, hogy visszajuttassuk a motort a csúcsra. Köszönöm Campinoti úrnak, Gino Borsoinak és a teljes Pramac stábnak, hogy közösen belevágtunk ebbe az utazásba. Nem is lehetnék boldogabb és izgatottabb, hogy elkezdjük ezt az új fejezetet.” nyilatkozta a bejelentés után Oliveira.

Már csak egy hely kiadó a jövő évi rajtrácson, amit nagy valószínűséggel Jack Miller fog elfoglalni Oliveira csapattársaként. A bejelentés azonban még várat magára.

Börcsök Réka

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

8 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

9 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

10 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

12 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

14 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

16 óra ago