Moto

A Superpole-versenynek Bautista lett az áldozata, miközben csapattársa behúzta a győzelmet

Rea kihagyta a verseny szombati bukása után

A szombati kaotikus verseny után a Superpole valamivel nyugodtabban telt, de óriási csata volt a győzelemért Bulega és Alex Lowes között. 

A szombati első futam teljes káoszba fulladt Magny-Cours-ban. Az esős időjárás komolyan megnehezítette a versenyzők dolgát, és számos bukás történt, így végül mindössze 12 pilóta ért célba. Jonathan Rea már a verseny elején elesett; a hatszoros világbajnok sérüléseket szenvedett, és nem vehet részt a vasárnapi futamokon. Rea a csuklóját szorongatva ment az orvosi központba, ahol a jobb hüvelykujján lévő mély sebet kezelték, amit az okozott, hogy keze beszorult a motor és az aszfalt közé. Később ugyanabba a kórházba szállították, ahol Razgatlıoğlut is kezelték pénteken, és műtétre is szükség volt.

Vasárnap délelőtt napsütés várta a versenyzőket a francia pályán, bár az aszfalt még nem volt teljesen száraz. Ennek ellenére a Supersport-kategória pilótái már slick gumikon futották délelőtti versenyüket.

A bemelegítő edzésen Álvaro Bautista bizonyult a leggyorsabbnak, megelőzve Danilo Petruccit és Tarran MacKenzie-t.

A Superpole-futam rajtjánál Alex Lowes indult a legjobban, mögötte Bulega és van der Mark sorakozott fel. Néhány kanyar után azonban a szombati bukást követően fájdalmakkal küzdő Bulega átvette a vezetést. Csapattársa, a címvédő Bautista eközben hatalmasat bukott, amivel számára véget ért a verseny. A kétszeres világbajnok nehezen kelt fel a bukótérből, végül saját lábán hagyta el a pályát, és az orvosi központba ment további vizsgálatokra.

Az élen hosszú ideig nem történt változás, de hátrébb Locatelli elesett, miközben Petruccira mutogatott. Vierge meglepetésre kiválóan teljesített a Hondával, és a negyedik helyen motorozott. Öt körrel a leintés előtt Bulega és Lowes elléptek a mezőnytől, magabiztosan vezetve a versenyt. A harmadik helyen van der Mark motorozott, őt szorosan követte Vierge és Petrucci. A szombati győztesnek, van der Marknak kapóra jött, hogy mögötte Petrucci és Vierge harcba kezdtek egymással. A küzdelem során hibát vétettek, amit Redding kihasznált, és átvette a negyedik pozíciót.

Három körrel a kockás zászló előtt Alex Lowes szánta el magát támadásra, de Bulega sikeresen verte vissza a próbálkozást. Van der Mark sem lehetett nyugodt, hiszen Petrucci nagyon akarta a dobogót, és sikeresen el is ment a holland mellett, majd Redding, Vierge és Gerloff is maga mögött hagyta.

Az utolsó körre kanyarodva még mindig nem lehetett tudni, hogy kié lesz a győzelem, bár Bulega egy lélegzetvételnyi előnyre tett szert. Az olasz végül behozta motorját az első helyen Lowes és Petrucci előtt. A további sorrend Redding, Vierge, Gerloff, Lecuona, van der Mark, Gardner és Bassani volt az első tízben.

Végeredmény:

Börcsök Réka

Recent Posts

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

55 perc ago

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

3 óra ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

5 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

15 óra ago

A Szegedi Tudományegyetem az elektromos autóversenyzés mellé áll

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…

16 óra ago

Ecclestone szerint Horner idióta volt, de nem érez együtt az állítólag zaklatott nővel

Bernie Ecclestone Christian Horner-t tartja az egyik legközelebbi bizalmasának a Forma-1-es paddockban, mégis nyersen fogalmazott,…

17 óra ago