Moto

Bajnokok drámája Franciaországban: Razgatlıoğlu és Rea után Bautista is megsérült!

A Francia Nagydíj nem lesz a korábbi világbajnokok kedvenc emléke. Razgatlıoğlu és Rea után Bautista is megsérült.

Toprak Razgatlıoğlu a pénteki második szabadedzés kezdetén bukott, és a falnak csapódott, de szerencsére nem tört el semmije, és nem szenvedett életveszélyes sérüléseket. A világbajnoki éllovast enyhe traumás légmellel és zúzódásokkal diagnosztizálták.

Jonathan Rea a szombati első Superbike-versenyen esett el. Az északír Bulega mögött haladt, amikor az olasz elvesztette uralmát a motorja felett, az ütközést elkerülő manőver következtében pedig Rea sem tudott talpon maradni. A hatszoros világbajnok jobb hüvelykujját még szombat este megműtötték a kézsérülésekre specializálódott klinikán, ami miatt szintén elbúcsúzott a francia hétvégétől.

Álvaro Bautista a vasárnap délelőtti sprintverseny első körében esett el, miután túl későn fékezett. A Ducati versenyzője nagy sebességgel bukott, majd a pálya orvosi központjában végzett vizsgálatok alapján eltört a bal oldali nyolcadik bordája. A 39 éves pilóta így nem tud rajthoz állni a vasárnap délutáni második főversenyen.

A három bajnoknak két hete van a felépülésre, amikor a mezőny Cremonába látogat.

Börcsök Réka

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

3 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

4 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

5 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

6 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

7 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

8 óra ago