Moto

Lewis Hamilton továbbra is MotoGP világa felé kacsingat

Greg Maffei, a Liberty Media vezérigazgatója nemrégiben elárulta, hogy Lewis Hamilton, a hétszeres Forma-1-es világbajnok komolyan érdeklődik egy MotoGP csapat megvásárlása iránt.

Korábban már felröppentek a hírek arról, hogy Hamilton tárgyalásokat folytat a Gresinivel. Hamilton érdeklődése először a hollandiai Assenben rendezett TT hétvége során vált nyilvánossá. Ezután több, a csapat működését ismerő személy is megerősítette, hogy Hamilton kapcsolatban állt a csapat jelenlegi vezetőjével, Nadia Padovanival, a csapat esetleges megvásárlásáról. A hírt azóta cáfolták, de úgy tűnik, hogy a brit komolyan gondolkozik a csapatvásárláson.

Hamilton nem csupán autóversenyzőként rajong a motorokért. Személyes motorgyűjteménye mellett lelkes pályanapi versenyző is, és korábban az MV Agustával együttműködve limitált kiadású motorok tervezésében is részt vett. Emellett 2019-ben Valenciában Valentino Rossival cserélt helyet. Hamilton Rossi Yamaha M1-es MotoGP-motorjával versenyzett, míg Rossi Hamilton Mercedes F1-es autóját próbálta ki. Hamilton elmondta, hogy gyerekként mindig is motorversenyző szeretett volna lenni, de édesapja veszélyesnek találta, ezért inkább a négykerekű versenyzés irányába terelte.

Mégis csapatot venne Hamilton?

A Liberty Media legutóbbi lépései, köztük a Dorna Sports 86%-os részesedésének megszerzése, amely körülbelül 4,2 milliárd dollár értéket képvisel, új lehetőségeket teremthetnek a MotoGP számára, hogy a sportágat globálisan még népszerűbbé tegyék. Maffei a Goldman Sachs Communacopia + Technology Konferencián elmondta, hogy Hamilton és más nagy nevű befektetők is érdeklődnek MotoGP csapatok vásárlása iránt a Liberty akvizíciójának bejelentése óta. „Amikor bejelentettük [az akvizíciót], azonnal kaptunk hívásokat befektetőktől, akik azt mondták: ‘Csapatot akarok venni’, köztük olyanok is, mint Lewis Hamilton. Miért? Mert látták, mi történt a Forma-1-ben, és követni akarják a példát” – fogalmazott Maffei.

Maffei szerint a Liberty Media a Forma-1-ben már sikeresen alkalmazott stratégiákat, mint például a „Drive to Survive” sorozat és a sportág történeteinek emberközelibb bemutatása, a MotoGP esetében is működhetnek, különösen az Egyesült Államokban, ahol a sportág eddig kevésbé volt ismert. „A MotoGP hihetetlenül izgalmas… ahogy látod a versenyzőket 220 mérföld/órás sebességgel, szinte centiméterekre egymástól motorozni, az vad” – mondta Maffei, hozzátéve, hogy hasonló marketing innovációkkal a MotoGP új piacokat hódíthatna meg.

Hamilton érdeklődése a MotoGP iránt nemcsak a motorsport rajongókat, hanem a befektetőket is lázba hozta. A Forma-1-ben szerzett tapasztalataival és a sportág iránti szenvedélyével Hamilton nemcsak versenyzőként, hanem befektetőként is fontos szerepet játszhat a MotoGP jövőjében.

Börcsök Réka

Recent Posts

F2-es versenyzőt igazolhat a Cadillac az F1-be?

Az Aston Martin által támogatott Jak Crawford mindent megtesz azért, hogy 2026-ban bemutatkozhasson a Forma-1-ben…

29 perc ago

Briatore belekeveredhetett az Epstein-botrányba, és Horner körül se tiszta minden

Flavio Briatore újfent a figyelem középpontjába került a Forma-1-ben, miután a média megint vizsgálatokat indított…

1 óra ago

Álomból valóság – Egy Formula Renault-kör a Hungaroringen

Mindig közhelynek tűnt számomra, hogy „merj nagyot álmodni”, mert az álom definíciója szerint már alapvetően…

2 óra ago

Magyar Nagydíj – Ideiglenes rendőrőrs működik Mogyoródon a Forma-1-es futam idején

Ideiglenes rendőrőrsöt működtet Mogyoródon a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság…

3 óra ago

Hungaroring emlékérem és forgalmi sor a 40. Magyar Nagydíj alkalmából – itt veheted meg!

A Magyar Pénzverő Zrt. sajtóközleménye: A 2025. évi HUNGARORING forgalmi sor 2025. augusztus 1. 8.00 órától…

6 óra ago

A Renault bejelentette új vezérigazgatóját a Magyar Nagydíj előtt

Az Alpine anyavállalata, a Renault a Forma-1 Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy Francois Provostot nevezték…

7 óra ago