Moto

Misano 2.0: ne a megszokott időpontban számítsatok a futamra (menetrend)

A MotoGP első misanói hétvégéje izgalmas fordulatokat hozott, köszönhetően a változó körülményeknek. Most érkezik a második kör. Figyelem, a vasárnapi menetrend nem a szokásos!

Két héttel ezelőtt Misanóban Valentino Rossi tanítványai uralták az időmérőt, de a sprintversenyen Jorge Martín végzett az élen, Bagnaia és Morbidelli előtt. Bagnaia rossz rajtja és gumiproblémái miatt nem tudott igazán harcolni.

A vasárnapi futamon esőre volt esély, de végül száraz pályán indult a verseny. Bagnaia erősen kezdett, ám Marc Márquez, aki lendületesen tört előre, jobban alkalmazkodott az esőhöz, amikor az megérkezett. Martín korai motorcseréje rossz taktikának bizonyult, mivel a feltételek nem romlottak jelentősen, és egy kör hátrányba került.

Márquez remek teljesítménnyel vette át a vezetést és végül megszerezte második egymást követő győzelmét, miközben Bagnaia a második helyen zárt, Bastianini pedig harmadik lett. Márquez bravúrosan kezelte a változó körülményeket, ami kulcsszerepet játszott sikerében.

Bagnaia, bár hazai pályán nem tudott győzni, jelentősen csökkentette hátrányát Martínnal szemben; most csupán 7 pont a különbség. Eközben Marc Márquez második győzelmével ismét belépett a bajnoki címért folytatott versenybe, hiszen hátránya mindössze 53 pont, és még 7 hétvége áll rendelkezésre. Ezzel a formával és lendülettel akár be is érheti a riválisait.

Marc Márquez nagyra értékelte Bagnaia gesztusát (motorsportol.hu)

A most következő hétvégén Misano újabb izgalmakat tartogat. Vajon Bagnaia revansot tud venni és megszerzi a győzelmet hazai pályán? Marc Márquez lendülete kitart, és képes lesz három győzelmet is begyűjteni zsinórban? Vajon az időjárás ismét közbeszól majd, vagy száraz körülmények között dől el a verseny? Ismét rengeteg kérdés vár megválaszolásra a hétvégén. 

Menetrend:

Péntek
09:00-09:35 Moto3 Szabadedzés
09:50-10:30 Moto2 Szabadedzés
10:45-11:30 MotoGP Első szabadedzés
13:15-13:50 Moto3 Első edzés
14:05-14:45 Moto2 Első edzés
15:00-16:00 MotoGP Edzés
Szombat
08:40-09:10 Moto3 Második edzés
09:25-09:55 Moto2 Második edzés
10:10-10:40 MotoGP Második szabadedzés
10:50-11:05 MotoGP Időmérő edzés Q1
11:15-11:30 MotoGP Időmérő edzés Q2
12:50-13:05 Moto3 Időmérő edzés Q1
13:15-13:30 Moto3 Időmérő edzés Q2
13:45-14:00 Moto2 Időmérő edzés Q1
14:10-14:25 Moto2 Időmérő edzés Q2
15:00 MotoGP Sprintfutam
Vasárnap
08:40-08:50 MotoGP Bemelegítő edzés
10:00 Moto3 Verseny
11:15 Moto2 Verseny
13:00 MotoGP Verseny
Börcsök Réka

Recent Posts

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

39 perc ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

2 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

4 óra ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

6 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

8 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon – Frissítve

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

10 óra ago