Moto

Bagnaia és Martín párharca újabb körrekordot hozott az időmérőn

Többször is megdőlt a körrekord a MotoGP időmérő edzésén. Martín és Bagnaia óriási csatát vívott, miközben Marc Márquez bukott.

Szombat délelőtt Misanóban a szokásosnál hűvösebb aszfalt fogadta a versenyzőket, de a MotoGP időmérőjére azonban javultak a körülmények. Pénteken Bagnaia volt a leggyorsabb, körrekorddal biztosítva az első helyet a hétvége nyitónapján. Mögötte Martín és Marc Márquez zártak. Álex Márquez, Di Giannantonio, Binder és Miller nem tudták megfutni azt az időt, amely automatikus továbbjutást jelentett volna a Q1-be, így többek között velük kezdődött meg a kvalifikáció első szakasza.

Q1

Miközben Fabio Quartararo pénteki teljesítményével biztosította helyét a Q2-ben, csapattársa, Álex Rins betegség miatt nem tudott részt venni a kvalifikáción. Az időmérő első szakaszában Miguel Oliveira állt az élre Joan Mir előtt. Álex Márqueznek azonban nem alakult jól a kezdés, hiszen néhány perccel a kvalifikáció megkezdése után bukott, így sietnie kellett, hogy esélye legyen a továbbjutásra.

A második szakaszt Brad Binder kezdte a legerősebben, mindössze 76 ezreddel megelőzte Oliveirát és átvette a vezetést, amelyet végül meg is tartott. Di Giannantonio, aki pénteken nagyot bukott, szintén küzdött a továbbjutásért, de nem sikerült továbbmennie, ahogyan Álex Márqueznek sem, aki hibája után az utolsó helyen zárta az időmérő edzést.

Q2

Az időmérő edzés második szakaszában az első mért körök után ugyanaz a mintázat alakult ki, mint pénteken: Francesco Bagnaia állt az élre, mögötte Martín és Marc Márquez sorakoztak. A versenyzők ezután egyre gyorsabbak lettek, és sorban jöttek a piros szektorok. Jorge Martín hatalmasat javított, 41 ezreddel megdöntve a Bagnaia által pénteken felállított körrekordot, és átvette az első helyet a címvédő és Acosta előtt. Eközben Marc Márquez, akárcsak a szombat délelőtti szabadedzésen, ismét bukott, ezúttal a hármas kanyarban veszítette el uralmát motorja felett.

Jorge Martín magasra tette a lécet Bagnaia és a mezőny számára, de az olasz pilóta nem hagyta annyiban. Az utolsó gyors körében piros szektorokkal kezdett, és végül két tizeddel megelőzte Martínt. Bár nem sikerült elérnie az 1:29-es időt, amit célzott, a pole pozíciót így is megszerezte. Brad Binder felzárkózott a harmadik helyre, de az utolsó pillanatokban Bastianini átvette tőle az első soros rajt jogát. Marc Márquez nem tudott javítani az idején, így a hetedik helyről kezdheti meg a délutáni sprintet.

Végeredmény:

 

Börcsök Réka

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

3 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

4 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

5 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

7 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

7 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

8 óra ago