Moto

Bautista nagyot küzdött, de Petruccit nem lehetett ma megállítani – megvan a tripla

Danilo Petrucci eddig is elképesztő hétvégéjére tripla-győzelem tette fel a koronát. Újabb sporttörténelmi pillanat, hiszen ez szatellit versenyzőnek ez még nem sikerült korábban. 

A hétvége utolsó felvonásához érkeztünk Cremonában, ahol a Superbike mezőny a második főfutamra készült. Eddig ez a hétvége egyértelműen Danilo Petruccié volt, aki szombaton elérte első győzelmét a sorozatban, majd a vasárnap délelőtti Superpole-versenyt is megnyerte.

A start Petruccinak sikerült a legjobban, mögé Iannone és Bulega sorolt be. Alex Lowes a negyedik helyre csúszott vissza, mögötte Bautistával. Bulega hamar elszánta magát az előzésre és maga mögött hagyta Iannonét. A futam elején az első helyeken megmerevedtek a különbségek. Bautista a szombati futamhoz hasonlóan a kezdeti szakaszban nem tudott támadni, inkább hátrafele kellett figyelnie, ahol érkezett Lecuona.

Iannone nem tudta tartani a lépést Petruccival és Bulega­val, mögötte pedig Alex Lowes vezetésével egy boly érkezett Bautistával és Lecuonával. Bautista volt a leggyorsabb a csoportban, először Lowes-t, majd Iannonét is megelőzte. A spanyol remek tempót motorozott, és elindult csapattársa után, aki már két másodperccel lemaradt Petrucci mögött.

Érdemben azonban ekkor még nem tudott közeledni hozzá. Az izgalmak nem a vezető trióban zajlottak, hanem a mezőny hátrébb lévő szekciójában, ahol Iannone, Gerloff és Lecuona csatáztak. Végül Iannone maradt alul ebben a küzdelemben, hiszen mindketten megelőzték, majd további pozíciókat vesztett van der Markkal és Viergével szemben. Az olasznak nem volt egyszerű futama, szombati bukását követően ugyanis fájdalmakkal küzdött. Végül a boxba gurult és befejezte a küzdelmeket.

A futam utolsó harmadára fordulva Bautista elképesztő tempót diktált és hat tizedre megközelítette csapattársát. Bautista körökön keresztül követte Bulegát közvetlen közelről, de komoly támadási pozícióba nem került. Három körrel a leintés előtt azonban elszánta magát az előzésre.

Petrucci végül simán nyerte ezt a versenyt is. Ez szintén egy sporttörténelmi pillanat, hiszen soha nem fordult még elő olyan korábban, hogy szatellit csapat pilótája triplázzon. A második helyen Bautistát, míg a harmadikon Bulegát intette le a kockás zászló. Bulega hátránya 13 pontra csökkent a tabellán Razgatlıoğluval szemben.

Végeredmény:

Börcsök Réka

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

3 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

4 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

5 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

7 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

9 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

11 óra ago