Moto

Acosta drámája után Bagnaia a sprintgyőztes, Márquez nagyot küzdött

Nagy csatát, izgalmakat és drámai fordulatot is hozott a sprintfutam Japánban. Acosta hibája után Bagnaia kitartott az élen és megnyerte a futamot. 

Marc Márquez úgy tűnt, hogy végre maga mögött hagyta az utóbbi idők MotoGP időmérő pechszériáját, amikor rekordidőt futott a Japán Nagydíj időmérőjén. Legnagyobb kihívója Pedro Acosta volt, aki azonban nem tudott jobb időt motorozni. Ám Márquez körét váratlanul érvénytelenítették mert elhagyta a pályát. Így nemcsak hogy elveszítette a pole pozíciót, amit így Acosta kapott meg, de a kilencedik helyre esett vissza. Márquez csapata felháborodott, de az ismétlések igazolták a szabálytalanságot. Eközben Bagnaia hatalmasat javított, második helyre ugrott, míg Jorge Martin bukott, és csak a 11. lett. A harmadik helyet Maverick Viñales szerezte meg.

A japán időjárás ezúttal is hű maradt önmagához: bár eső fenyegetett a sprintfutam előtt, a verseny száraz körülmények között kezdődött meg. Bagnaia fantasztikusan rajtolt, és az első kanyarban már ő fordult elsőként. Mögötte csapattársa, Bastianini szorosan követte, míg Martín néhány kanyar után feljött az ötödik helyre. Marc Márquez szintén jól kapta el a rajtot, és több helyet is javított. Bastianini kisebb hibáját követően Acosta visszaszerezte a második helyet, és továbbra is közel maradt Bagnaia mögött.

Martín ahelyett, hogy megelőzte volna Brad Bindert a negyedik helyért, Marc Márquez érkezett meg a tabellavezetőre, és könnyedén el is ment mellette. Az élen is fordulat történt: a fiatal GasGas-versenyző, Pedro Acosta átvette a vezetést. A 3. körben Binder technikai problémákkal küzdött, ami a dél-afrikai versenyének végét jelentette. Bagnaia sem érezhette magát biztonságban a második helyen, ugyanis Bastianini új lendületet vett, és közeledett csapattársához, miközben Acosta egyre jobban elhúzott az élen.

Johann Zarco a mezőny hátsó részében vétett hibát, amely Takaaki Nakagami bukását eredményezte. Az esetet követően a francia versenyző hosszúkörös büntetést kapott.

Dráma az újonc számára

Jorge Martín továbbra is az ötödik helyen haladt Marc Márquez mögött, de a pályaelhagyások miatti figyelmeztetés óvatosságra intette, így nem tudott előrébb jutni. Öt körrel a leintés előtt a vezető pozíciók stabilizálódtak: Acosta kényelmes előnnyel vezetett, Bagnaia a második, Bastianini a harmadik helyen haladt. A következő körben azonban váratlan fordulat történt: Pedro Acosta bukott, és Bagnaia örökölte meg a vezetést, Márquez pedig feljött a dobogós helyekre.

A Gresini-versenyző új erőre kapott, és üldözőbe vette Bastianinit a második helyért. Kettejük között óriási csata alakult ki, amit Bagnaia köszönt szépen: nyugodtan kezdhette meg az utolsó kört, miközben Bastianini keményen védekezett Márquez támadásai ellen. A heves küzdelem után Bastianini megtartotta a második helyet. Bagnaia előnye az utolsó kör közepére szinte teljesen elfogyott, Bastianini szorosan követte, de végül Bagnaia kitartott, és megszerezte a győzelmet. Bastianini második, Marc Márquez harmadik lett, míg Jorge Martín a negyedik helyen végzett, így 15 pontra csökkent az előnye a tabellán.

Végeredmény:

Börcsök Réka

Recent Posts

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

2 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

4 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

6 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

8 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

18 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

19 óra ago