Moto

Ez történik, ha az elégedetlen olasz szurkolók felbőszítik Márquezt

Danilo Petrucci a múltban egyszer bocsánatot kért Marc Márqueztől a dobogón, amiért az olasz szurkolók kifütyülték a spanyol versenyzőt.

Danilo Petrucci 2019-ben megnyerte az Olasz Nagydíjat Mugellóban Marc Márquez és Andrea Dovizioso előtt. A spanyol eredményét a helyi szurkolók egyáltalán nem díjazták, és hangos fújolásban törtek ki. Nem felejtették el a Valentino Rossival való rivalizálását.

Az idei szezonban Márquezt ismét kifütyülték a misanói győzelem után, ekkor azonban Pecco Bagnaia kérte meg a nézőket, hogy az ilyen jellegű reakciókat mellőzzék.

„Ez nem tartozik ehhez a sporthoz, hogy így viselkedjünk” – mondta Petrucci a kifütyülésről.

„Mert ez azt jelenti, hogy elfelejtjük, hogy egy versenyző az életét kockáztatja, amikor motorra száll. Sajnálom, és egy kicsit dühít is, hogy ennyi év után még mindig ugyanaz a lemez. Megértem a reakciót, és a két főszereplőt is. Számukra ez az eset az egész további életükre rányomta a bélyegét. De nem értem azokat, akik végül is csak szemlélői voltak ennek a történetnek. Egyeseknek ez elég, nem igaz? Marc Márquez kifütyülése, mint bárki másé, elfogadhatatlan, nagyon rossz dolog.”

„Amikor én nyertem Mugellóban a Ducatival, Marc ugyanúgy a dobogón volt, mint én. Elmondok egy háttérsztorit: ha megnézed a képeket, van egy pillanat, amikor odahajolok a füléhez. Hát, bocsánatot kértem tőle azért, amit éreztem. Szégyelltem magam, pedig abban a pillanatban részeg voltam az örömtől. Igen, bocsánatot kértem tőle. Azok a füttyök azok, amiket kitörölnék abból a számomra felejthetetlen napból. Ez csak Olaszországban történik, máshol nem fütyülnek a versenyzőknek. Soha.”

Ez a negatív megnyilvánulás követte Márquezt Olaszországban, még akkor is, ha most egy olasz gyártót képvisel. Bagnaia idén Misanóban gesztikulált a szurkolóknak, hogy ne fütyüljék ki őt, majd később elítélte a fújolást.

„Nagyon értékeltem Pecco gesztusát a misanói dobogón, és nagyon remélem, hogy ez volt az utolsó alkalom. Azért is, mert ha azt hiszik, hogy füttyszóval megfélemlíthetik Marc Márquezt, akkor nem értik, hogy az embert az ilyen csak arra sarkallja, hogy pakoljon oda még pár tizedet.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Verstappen bejelentette a Hungaroringen, hogy hol fog versenyezni jövőre

Max Verstappen a Magyar Nagydíj előtt elmondta, melyik csapatnál fog versenyezni jövőre. A holland világbajnok…

6 óra ago

Rosberg felkérdezte Verstappent: „Most csendben vagy?”

Nico Rosberg próbálta felkérdezni Jos Verstappent a Horner-ügyben. Kicsit kellemetlen lett a válasz. Jos Verstappen,…

7 óra ago

F2-es versenyzőt igazolhat a Cadillac az F1-be?

Az Aston Martin által támogatott Jak Crawford mindent megtesz azért, hogy 2026-ban bemutatkozhasson a Forma-1-ben…

8 óra ago

Briatore belekeveredhetett az Epstein-botrányba, és Horner körül se tiszta minden

Flavio Briatore újfent a figyelem középpontjába került a Forma-1-ben, miután a média megint vizsgálatokat indított…

9 óra ago

Álomból valóság – Egy Formula Renault-kör a Hungaroringen

Mindig közhelynek tűnt számomra, hogy „merj nagyot álmodni”, mert az álom definíciója szerint már alapvetően…

10 óra ago

Magyar Nagydíj – Ideiglenes rendőrőrs működik Mogyoródon a Forma-1-es futam idején

Ideiglenes rendőrőrsöt működtet Mogyoródon a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság…

11 óra ago