Moto

Rossi addig b*szogatta Biaggit, amíg az fejbe nem rúgta egy liftben

Valentino Rossi két történetet is megosztott a Max Biaggival való összecsapásairól, de vállalta a felelősséget értük.

Rossi és Biaggi rivalizálása az egyik leghíresebb és leghevesebb viszály a motorversenyzés történetében. A 45 éves olasz most fényt derített arra, hogy mi történt az ellenségeskedés csúcspontján.

Kezdjük a sztorit 1997-ben: „Abban az évben az Apriliáról a Hondára váltott a 250-ben. Mindenki azt mondta, hogy csak az olasz motornak köszönhetően nyert, és én is támogattam. Amint megérkeztünk Suzukába, ugyanabban az étteremben találkoztunk. Max néhány újságíróval vacsorázott. Amikor elmentem mellette, a ‘125-ösök Max Biaggijának’ nevezett. Én azt válaszoltam: ‘Itt van a 250-esek Valentino Rossija’.”

Néhány évvel később egy újabb szemtől-szembeni összecsapásra került sor.

„Egyedül szálltam be a liftbe. Aztán megérkezett Biaggi és a fizioterapeutája, Mario Laghi. Ez volt az az időszak, amikor sokat cukkoltuk egymást. Max megkérdezte tőlem: ’Miért b*szogatsz így engem?’ Nem emlékszem a válaszomra, de majdnem lerúgta a fejem. Attól kezdve mindig nagyon óvatos voltam a liftekben…”

Rossi volt a fiatal trónkövetelő, de már 45 éves. Biaggi, az akkori bajnok, most 53 éves.

Rossi MotoGP-legenda lett, kilencszeres világbajnok és minden idők leghíresebb motorversenyzője. Biaggi hatszoros bajnok, akinek szintén megvan a maga polca ebben a sportban.

„Visszatekintve a történtekre, azt mondanám, hogy az én hibám volt. Nem kedveltem Maxot. Ő, mondjuk úgy, római volt, mi meg nem. Nem tetszett, ahogyan az interjúkat felépítette. Én is nagy Loris Capirossi rajongó voltam, és Doriano Rombonit is nagyon kedveltem. Amikor megérkeztem a bajnokságba, ezeket a dolgokat elmondtam az újságíróknak. Gondolom, nem volt boldog. Elvégre ő volt az olasz motorozás csúcsa, én pedig azt mondtam, hogy nem kedvelem őt. A kapcsolatunk rögtön rosszul indult. De ez az én hibám volt.”

Biaggi egy évvel ezelőtt a Sky-nak így nyilatkozott: „Talán öregkorunkban majd azon kapjuk magunkat, hogy együtt iszunk egy pohár bort. Minél több idő telik el, annál nagyobb a vágy, hogy újra találkozzunk és beszélgessünk.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

60 perc ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

3 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

5 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

15 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

16 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

17 óra ago