Moto

A hatalmas olasz-spanyol drámával tarkított futamon Martín oktatta a mezőnyt

Jorge Martín tényleg mindent megtesz azért a bizonyos bajnoki címért. Pecco Bagnaia tempója Ausztráliában sem volt meggyőző, míg Marco Bezzecchit hordágyon kellett levinni a pályáról bukását követően.

Jorge Martín várhatta a legelőkelőbb pozícióból a rajtot Ausztráliában, mellőle Marc Márquez, valamint meglepetésre az Aprilia versenyzője, Maverick Viñales indulhatott. A világbajnok, Pecco Bagnaia mindössze a második sor közepéről kezdhette meg a futamot. Továbbra sem a verőfényes napsütés volt jellemző időjárást tekintve, kifejezetten hűvös és szeles körülmények között vághattak neki a pilóták a 13 körös sprintfutamnak.

Már a felvezető körben csepegni kezdett az eső a pálya fölött. Martín remek rajtot vett, azonban Márqueznek a 1-es kanyar nem sikerült a legjobban, így számos pozíciót vesztett. Bagnaia a harmadik helyre jött fel, míg Martín első számú üldözője Bezzecchi volt, ám a spanyol keményen húzta a gázt az élen, így bő 7 tizedes előnyre tett szert.

Martín már a futam korai szakaszában figyelmeztetést kapott pályaelhagyások miatt, de továbbra is őrületes tempóban vezette a versenyt. Márquez elkezdett felzárkózni, sikerült maga mögé utasítania Bindert és Bastianinit. A spanyol megfutotta a verseny leggyorsabb körét Bezzecchi mögött. Végül pár kanyarral később sikerült megelőznie az olaszt, és már célkeresztbe is vette a következő áldozatát, Bagnaiát.

Martín előnye az élen 2,5 másodperc volt a futam feléhez érkezve. Márquez 6 körrel a futam vége előtt egy kissé messziről indított manőverrel megelőzte Bagnaiát, akit pár kanyarral később csapattársa sem kímélt. Az olasz tempója kifejezetten beszakadt, így Bezzecchitől sem érezhette magát biztonságban.

A futam drámája azonban még csak most érkezett, Bezzecchi és Viñales bukása jelentősen felborította az utolsó másfél kör eseményeit.

Martín azonban a mögötte zajló eseményekből semmit nem érzékelt, kizökkenthetetlen volt. Ismét sprintgyőzelemmel zárta a szombatot Márquez, valamint Bastianini előtt.

A futam végeredménye: 

Vörös Kamilla

Recent Posts

Bezzecchinek Indiában bevált az ismeretlen, miért ne sikerülhetne a Balatonnál is?

Marco Bezzecchi még nem körözött a balatonfőkajári pályán, de izgatottan várja, hogy újra egy új…

46 perc ago

Fradi-mezt húztak és Rubik Kockával játszottak a MotoGP-versenyzők a Balaton Parkban

Alex Rins a Ferencváros mezében sétálgatott a Balaton Park Circuiten, Marc Márquez és a többi…

2 óra ago

Gyógyfürdő vagy balatoni pancsolás? Gulyásleves vagy farsangi fánk? – Így válaszoltak a MotoGP versenyzők!

Magyarországgal kapcsolatos kérdésekre válaszoltak a versenyzők. A MotoGP-ben minden csütörtöki sajtótájékoztató végén szokás egy játékot…

3 óra ago

Brad Pitt nem úttörő: Tom Cruise ma 14 éve már vezetett F1-es autót!

Az elmúlt hónapokban a motorsport világbának színész főszereplője Brad Pitt volt, aki az F1 film…

4 óra ago

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

14 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

15 óra ago