Moto

Hiába a Bulega-dominencia, megvan a világbajnok!

Bulega elszántan indult neki a jerezi első főfutamnak, ahol dominálta a mezőnyt. Azonban ez sem volt elég az olasznak, Razgatlıoğlu világbajnok!

A Superbike-világbajnokság zárófordulójának első kardcsapását Bulega nyerte, aki elképesztő körrekorddal szerezte meg a pole pozíciót az idei utolsó Superpole-on Toprak Razgatlıoğlu és Alex Lowes előtt. A második sorba Danilo Petrucci, Iker Lecuona és Andrea Locatelli kerültek. Álvaro Bautista a 15., Jonathan Rea pedig a 16. helyen végzett az időmérőn.

Bár matematikailag még volt esélye Bulegának a világbajnoki cím megnyerésére, de lássuk be, ehhez hatalmas csodára lett volna szüksége az újonc versenyzőnek. Az első főfutam előtt Razgatlıoğlu előnye 46 pont volt a bajnokságban Bulega előtt. Ez azt jelentette, hogy ha a török versenyző a mai futamon az első három hely egyikén végez, már világbajnokként várhatja a vasárnapi záróetapot.

A rajt után Bulega megtartotta az első helyét Razgatlıoğlu és Andrea Locatelli előtt. Az első körben több versenyző is bukott, Petrucci, MacKenzie és Bridewell is idő előtt fejezte be a versenyt. Danilo Petruccit a bukás után megvizsgálták az orvosi központban, ahol jobb kéz- és alkarzúzódást diagnosztizáltak nála. Vasárnap reggel, a bemelegítő edzés előtt újra vizsgálatokon esik át, hogy eldöntsék, indulhat-e a zárófutamokon. Tommy Bridewell, aki múlt hétvégén egy parázs csatában, csupán 1 ponttal maradt alul Kyle Ryde-dal szemben a brit bajnoki címért folytatott harcban, szintén az orvosi központba ment kivizsgálásra a bukása után.

A két bajnokaspiráns gyorsan elhúzott a mezőnytől, de a török versenyző próbálta követni Bulegát. Álvaro Bautista számára sem alakult jól a verseny, mivel a hatos kanyarban korán bukott, majd később másodszor is eldobta motorját. Lecuona ismét nagyon jól ment, Alex Lowest már a negyedik helyért előzte néhány kör után, majd célba vette Locatellit a dobogóért. Ez azonban nem jött össze a Honda-pilótának, később visszaesett Alex Lowes mögé.

A vezető duó a futam első harmadában már közel 5 másodperces előnyt épített ki a mezőny előtt, Razgatlıoğlu mindössze három tizedmásodperces hátránnyal követte Bulegát. Ez a török számára tökéletes eredmény volt, hiszen így már bebiztosította világbajnoki címét. Azonban Razgatlıoğlut nem abból a fából faragták, hogy csak úgy elengedjen egy győzelmet – lesipuskásként követte idei legnagyobb riválisát. Bulega azonban nagyon akarta a győzelmet, tempót váltott és rohamléptekkel elkezdte növelni előnyét Razgatlıoğluval szemben. 

Tíz körrel a leintés előtt Bulega már több mint két másodperces előnyt motorozott ki. Razgatlıoğlu nem vállalt felesleges kockázatot, nem akarta mindenáron tartani az olasz tempóját, hiszen neki és a BMW számára is óriási diadalt jelentett a bajnoki cím. A valódi izgalmak ekkor inkább a háttérben bontakoztak ki, ahol Locatelli és Alex Lowes feszült egymásnak a dobogóért. A brit versenyző árnyékként tapadt a gyári Yamaha pilótájára. Még hátrébb pedig Dominique Aegerter Bassanit vette célkeresztbe a nyolcadik helyért folytatott küzdelemben.

Végül nem történt csere a pozíciókban sem az élen, sem a hátsóbb szekciók csatáiban. Bulega magabiztosan nyerte a futamot, ám nem ő örülhetett a legjobban a verseny után. Toprak Razgatlıoğlu 2021 után ismét világbajnok lett, ami egyben a BMW első címét jelenti a Superbike-világbajnokságon. 

Az ünnepség részeként egy UFO szállt le a pályára, ami igen találó, hiszen Razgatlıoğlu teljesítménye, már-már földöntúli az idei szezonban és a kategóriában is. 

Bulega győzelmével bebiztosította a Ducati gyártói bajnoki címét.

Végeredmény:

Börcsök Réka

Recent Posts

Szoros csata Donington Parkban: Razgatlıoğlué a pole, a Bimota ismét az első sorban

A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…

52 perc ago

Marc Márquez az élen a trükkös körülmények között, de Zarco sem adta könnyen

Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…

2 óra ago

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

4 óra ago

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

6 óra ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

8 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

18 óra ago