Moto

Bulega jó úton halad a tripla felé Jerezben

Buelga ott folytatta, ahol szombaton abbahagyta. Magabiztos sprintgyőzelemmel folytatta a hétvégét. Meglehet a tripla?

Elérkeztünk a 2024-es szezon utolsó sprintjéhez, és bár Toprak Razgatlıoğlu és a Ducati már szombaton bebiztosította a bajnoki címet, Jerezben folytatódtak a záróhétvége küzdelmei. A vasárnapi versenyek előtt Alex Lowes teljesített legjobban a bemelegítő edzésen, megelőzve az immár kétszeres világbajnok Razgatlıoğlut, valamint az újonc kihívót, Nicoló Bulegát.

A sprintfutam előtt hivatalosan is bejelentették, hogy Scott Redding 2025-ben is folytatja az együttműködést az MGM Bonovo csapatával. Azonban a brit versenyző jövőre már nem BMW-vel, hanem egy Ducati nyergében száll harcba a mezőnyben.

Nicoló Buelga rajtja sikerült a legjobban, Razgatlıoğlu sorolt be a második, míg Alex Lowes a harmadik helyre. Bautista a 19. pozícióban teljesítette az első kört. Bulega ott folytatta, ahol szombaton abbahagyta, próbált elhúzni a mezőnytől, de ezúttal nem tudta leszakítani magáról Razgatlıoğlut a futam korai szakaszában és a török a második körben az élre állt. A vezető duó ekkor már több mint egy másodpercre elhúzott a mezőnytől. Lecuona és Vierge bukott nagyot a futam elején. Lecuona nehezen tápászkodott fel a bukótérben és az eset után az orvosi központba szállították kivizsgálásra, ahova csapattársa is elkísérte.

Razgatlıoğlu felszabadultan motorozott az élen, de Bulega nem hagyta annyiban, és visszaszerezte tőle az első helyet. Eközben a kilencedik pozícióért a továbbra is fájdalmakkal küszködő Aegerter és Rea között bontakozott ki csata, míg Bautista szépen, fokozatosan zárkózott fel rájuk. Aegerter sikeresen vette az akadályt és elment Rea mellett, akit Bautista is utolért, majd meg is előzte északír riválisát. A spanyol nem várt sokat, Aegertert már a kilencedik helyért hagyta maga mögött. 

Végül Bulega magabiztosan nyerte a futamot Razgatlıoğlu és Alex Lowes előtt. A top 10-be Petrucci, Locatelli, van der Mark, Gerloff, Iannone, Bautista és Aegerter fért be. 

Végeredmény:

 

Börcsök Réka

Recent Posts

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

33 perc ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

3 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

5 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

15 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

16 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

17 óra ago