Moto

A sprintversenyeket gyűlölő Bagnaia: Innentől kezdve csak Jorge veszíthet

Pecco Bagnaia még nem vesztett el mindent, de az igaz, hogy matematikailag nehéz lesz neki megnyerni a MotoGP-világbajnokságot. A regnáló világbajnok nagyon értékes pontokat veszített az összesített tabellán, és már 29 ponttal van lemaradva legfőbb riválisától.

Bagnaia a futamot úgy kezdte, hogy megpróbált érvényesülni. Az első kanyarban Jorge Martín hátsó kerekére tapadt, aki jobban fékezett nála. Kénytelen volt Martín mögött maradni, így behúzódott mögé. Igyekezete mindössze két körön át tartott, ugyanis bukással zárt az olasz Malajziában szombaton.

Meg sem próbált visszaülni a motorra, és lehangoltan tért vissza a bokszba. Davide Tardozzi és Gigi Dall’Igna ott vártak rá, hogy bátorítsák. Még a boksz redőnyét is leeresztették. Matematikai esélye azonban még mindig van a győzelemre.

Amikor megérkezett a mikrofonokhoz, Bagnaia mindent elmondott a bukásról, ami a világbajnoki címébe kerülhetett volna: „Közelebb voltam a vonalhoz. Volt egy hupli, és ahogy ráfutottam, elment a hátulja. Kár, mert jó volt a ritmusom, jól rajtoltam, de Jorge okosabb volt.”

„Nem szeretem a sprintversenyeket. Az összes hibát, amit elkövettem, azokban követtem el. Mindig ugyanaz a helyzet.”

„Amikor kényelmesen érzem magam, arra gondolok, hogy lassabb kanyart veszek, hogy kevesebbet kockáztassak, és ilyenkor mindig bukás a vége. Nem tudom megmagyarázni. Lassabban mész be és elesel.”

A világbajnoki címről viszont nem hajlandó lemondani: „Egyáltalán nincs minden veszve. Mindent beleadok, ettől a pillanattól kezdve csak Jorge veszíthet. Remélem, Marc és Enea javít a tempóján, hogy harcban lehessenek. Nekem pedig erősebbnek kell lennem.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

22 perc ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

2 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

4 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

6 óra ago

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

8 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

10 óra ago