Moto

Rossi versenyzőjére 3 hónapos kényszerpihenő vár sikeres műtétjét követően

Miközben a MotoGP mezőnye Malajziában tölti a hétvégét, VR46 versenyzőjét, Fabio Di Giannatoniót a tervek szerint szombaton megműtötték.

A MotoGP 2024-es szezonjának utolsó előtti hétvégéjét Sepangban rendezték meg. Nem állt rajthoz Fabio Di Giannantonio. Az állandó versenyző, akit Malajziában Andrea Iannone váltott, hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy idő előtt befejezi a szezont. Megműtteti sérült vállát.

Mint azt a Pablo Nieto vezette csapat bejelentette, a műtétre a tervezettnek megfelelően szombaton Rómában került sor. A VR46 csapat rövid közleményében a következőket írta: „Fabio a római Villa Stuart klinikán van, ahol Alessandro Castagna professzor artroszkópos technikával végezte el a műtétet. A műtét sikeres volt. A teljes felépülési idő a becslések szerint körülbelül három hónap”.

Ahogy azt már előzetesen bejelentették, Fabio Di Giannantonio tehát a 2024-es év folyamán minden további versenyen és teszten nem lesz ott. A cél az, hogy a 2025-ös szezon első tesztjére jó fizikai állapotban térjen vissza a pályára.

Vörös Kamilla

Recent Posts

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

2 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

4 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

6 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

16 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

17 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

18 óra ago