Moto

Aldeguer nyolcszoros világbajnok vadat vett célkeresztbe, mindezt neonsárga sisakban

Fermín Aldeguer már megtette első köreit MotoGP-pilótaként , miután a közelmúltban a montmelói teszten debütált a Gresini Racing csapat színeiben. A fiatal spanyol, aki 2005-ben született La Ñorában, az újoncok közül a legjobban szerepelt a királykategória első megmérettetésén, megosztotta első benyomásait pályafutása új szakaszáról.

A Gresini Racing színeit viselni különleges Aldeguer számára, aki így nyilatkozott. „Most már tényleg MotoGP-pilótának érezhetem magam. Hétfőig még a Moto2-es kategória iránt éreztem elkötelezettséget, de most, hogy így felöltözve, és látva, hogy a csapat hogyan áll hozzám, ez igazán izgalmas. Az első dolog, ami megdöbbentett, az az emberek száma volt, akik dolgoznak, mind nekem, mind általában a csapatban. Emellett az a jó hangulat, ami miatt különlegesnek érzed magad.”

Aldeguer nem rejtette véka alá a csodálatát, amikor elmondta, milyen érzés először MotoGP-motoron ülni. „ Hogy őszinte legyek, a motor meglepő. Az elején egy kicsit ijesztő, mert nem tudod, hogy képes leszel-e mindent kezelni, amikor rajta ülsz. Igaz, hogy a versenyző, akit pótolok, egy nyolcszoros világbajnok, de én magamra figyelek. Arra kell koncentrálnom, hogy folytassam a munkát és a lehető legjobban induljak. A cél az, hogy az év újonca legyek. És hát, ha a dobogóért harcolva be tudnám fejezni az évet, az nagyon jó eredmény lenne”.

„A Ducati lehetőséget adott arra, hogy a szezon kezdete előtt aláírhassak, ami miatt szeretettnek és nyugodtabbnak éreztem magam. Emiatt nem volt rajtam nyomás, viszont megvolt a biztonság, hogy tudtam, hogy a MotoGP-ben versenyezhetek. Azt hiszem, látszik a tehetségem és a mögötte álló munka. A Ducatival és a Gresini csapattal együtt sok mindenre törekedhetünk.”

A teszten Aldeguer egy feltűnő sisakdizájnt viselt, amely bevallása szerint „sietve” készült, de sikerült tükröznie a személyiségét. „Egy őrült kombinációt láthatunk, olyan élénk színekkel, mint a neonsárga és a rózsaszín. Úgy gondolom, hogy nagy feltűnést kelthet, még a motor színéhez illő karbon is. Az LS2 sisak minden elvárásomnak megfelel, mind aerodinamikailag, mind a kényelem és a szolgáltatás tekintetében. Szuper büszke vagyok, hogy ismét viselhetem”.

Fermín Aldeguer számára a MotoGP-ben való szereplés egy álom megvalósulását jelenti. „Egy álom teljesült. Marc Márquezzel szeretnék megküzdeni, aki a példaképem. De Jorge Martínnal is, aki barátom. Általában úgy mindenkivel a kategóriában, mert szerintem ők a legjobbak a világon, és már az is nagyon jó érzéssel tölt el, hogy velük küzdhetek”.

Vörös Kamilla

Recent Posts

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

2 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

4 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

6 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

8 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

18 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

19 óra ago